Hát ez akármilyen elképzelhetetlen és megdöbbentő is lesz most, de csak befejeztem a 7. fejezetet! :) Jó szórakozást hozzá!!! ;)
7.
Emma úgy bámulta az alattuk hullámzó
tengert, mintha keresztüllátna rajta és azt figyelné, vajon merről fog
felbukkanni Hook. Mert fel fog bukkanni, nem igaz? Nem halhatott meg az a
gazember! Egyszerűen nem.
- Gyerünk, valaki dobjon már le egy kötelet!
- parancsolta a matrózoknak. A gond csak az volt, hogy amelyikük nem halt meg,
az is alig állt a lábán. Nem érdekelte. Hook a kapitányuk volt, vagyis
kötelességük volt segíteni neki vagy valami, nem?
- Emma... - szólalt meg az anyja, ami
visszarángatta a lányt a valóságba. A francba, túl feltűnően viselkedik...
Pedig nincs is közte és Killian között semmi. És már nem is lehet. - súgta egy rohadt kis hang a fejében.
- Nem! - szidta le magát hangosan. Elkapta a
tekintetét a tengerről, ám így olyan arcokkal találkozott össze, akik mind
furcsán méregették őt. Szólásra nyitotta a száját, mikor egy villám csapott az
egyik parton lévő fába, mire az azonnal lángra lobbant. Minden szem oda
szegeződött.
Ideért a világvége.
- Mind itt fogunk meghalni!
- Darabokra hullik a világunk!
- El kell tűnnünk innen!
A fő, hogy mindenki megőrizze a nyugalmát...
Hirtelen éles füttyszó hasított a
zűrzavarba. Emma a hang irányába kapta a fejét. August volt az.
- Elég
ebből! - mondta határozottan. A matrózok meglepetten figyelték a férfit, aki
kész volt átvenni a vezető szerepét. - Egyetlen esélyünk van kijutni innen de
ahhoz össze kell dolgoznunk! Emma, - fordult a lányhoz. - nálad van a
tündérpor?
- Mi? Nem, az... - szemei a döbbenettől tágra nyíltak. A
tündérpor Hooknál maradt! Vagyis ez az egy esélyük is odalett, hogy...
- Itt van nálam. - lépett elő az első tiszt... Harvey?
- Nagyszerű! Fentről kellene valahogy
szétszórni a hajó minden irányába.
A férfi bólintott.
- Rajta vagyok. - és már indult is, hogy
repülőt csináljon a hajóból. Emma úgy érezte, mintha csupán külső szemlélője
lenne a dolgoknak. Hogy lehet, hogy senkit sem érdekelt Hook? És őt miért érdekelte ennyire?
Harvey amilyen gyorsan csak tudott,
felmászott a hajó tetejére és a kezében lévő port elkezdte szétszórni a hajón.
Az arany színű por hamarosan beterítette a Jolly Rogers teljes fedélzetét és
Emma egyszeribben egyre magasabbról láthatta a partot. Emelkedtek!
- Sikerült! - kiáltották többen, ahogy a
hajó egyre magasabbra emelkedett.
- Jól van, fiúk; vitorlát bonts és tűnjünk
el innen! - utasította August a legénységet. - A következő állomás Storybrooke.
Emma egy utolsó pillantást vetett az alattuk
elterülő tengerre. De Hook nem volt ott. Nem bukkant a felszínre, nem
villantotta elő idegesítő vigyorát és mondott valamit, amiből minden kétséget
kizárólag a szex ígérete csengett vissza.
Váratlanul egy kéz landolt a vállán és gyengéden megszorította. Mosolyt erőltetett az arcára, majd oldalra pillantott
barátjára.
- Megmentett minket, Emma.
A lány gúnyosan felhorkant.
- Isten mentsen a hősöktől!
August szomorú mosolyt vetett Emmára, mintha
tudná, mennyit jelentett neki az az istenverte kalóz. Amivel még ő maga sem
volt tisztában. A fenébe is, két napja
ismerte csak! Mégis mi a franc történt vele?!
A férfi ekkor átnyújtott valamit a lánynak.
Az iránytűt.
Emma kelletlenül vette el tőle és nézett le
a kis szerkezetre. Visszaemlékezett, mikor először vette kezébe. Akkor
egyenesen Hookra mutatott, mintha még az is gúnyolódni akart volna vele. Mert
egy pofátlan kalóz nem volt neki elég!
Várjunk csak...
Hiszen
most is megmozdult az a nyavalyás mutató!
Emma tágra nyílt szemmel meredt az
iránytűre. A mutatója lassan kitért és kb öt fokot balra fordult. A lány
követte a tekintetével a pontot a hajón. Egészen a végéhez vezette a tájoló.
- Életbenvan! - mondta olyan gyorsan, hogy
még a szavak is összemosódtak.
- Emma?
Nem felelt, inkább odaszaladt a mutatott
irányba és már épp kihajolt volna a Jolly Rogers-ről, mikor August utolérte és megállította.
- Megőrültél?
- ...kötelet!
- Mit mondtál?
- Dobjatok le egy kötelet! - mondta
hangosan, majd a legénységre nézett. - Most! - amikor senki sem mozdult,
idegesen hozzátette. - Mire vártok?! Hook életben van!
- Hölgyem... - kezdte Harvey, de olyan
hangon, mintha egy hét éves gyerekhez beszélne és próbálná kedvesen a tudomására
hozni, hogy a Mikulás már pedig nem létezik.
- Egy. Kötelet. Le. Most. - szakította félbe ellentmondást nem tűrő hangon. A férfi
kihúzta magát.
- Önnek ezen a hajón nem áll jogában
parancsolni. - mintha Emma nem lenne több a kutyaszarnál.
- Baromság. - vágott vissza Emma és lépést
tett a matróz felé, aki szintén felvette a kesztyűt.
- Egy nő nem parancsol a hajón. - a lány
összehúzta a szemét és úgy meredt az előtte álló soviniszta tetűre, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne rávetni magát.
- Netán emlékezetkiesésben szenvedsz,
Harvey? - hangzott fel egy hang Emma háta mögül. Mindenki odakapta a fejét.
Hook volt az. Félig felkapaszkodva a hajóra, szakadtan, csurom vizesen, de
határozottan életben volt. Emma
elmosolyodott, ahogy tekintetük találkozott, mire a kalóz szája széle is
azonnal felfelé görbült. De csak egy röpke pillanatra, mivel utána újra az
emberére koncentrált. Felhúzta magát a hajóra, hogy szemmagasságban legyen vele
és folytatta. - Soha többé ne beszélj így a hölggyel, érthető voltam? - ezután
szavait mindenki máshoz is intézte. - Emma teljes körű bizalmamat élvezi, épp
ezért az ő parancsa legalább olyan értékű, akár az enyém. - a matrózok
meglepetten pislogtak hol Emmára, hol a kapitányukra, aztán megadóan
bólintottak, Hook pedig visszafordult a lányhoz és egészen közel hajolva a
füléhez, halkan, hogy csak ő hallja, azt suttogta. - Gratulálok, Swan! Most már
hivatalosan is közénk tartozol. -a lány felvonta a szemöldökét. Emma Swan,
Storybrooke seriffje és a Jolly Rogers kalóza... micsoda kombináció. Nem mintha
jobb lenne azzal a változtatással, hogy: Emma Swan, Storybrooke seriffje és Killian Jones, a Jolly Rogers kapitánya.
Megrázta a fejét a képtelen gondolatra, majd
visszanézett a férfire...és a homlokát ráncolta. Hook a hajó oldalánál állt és
épp valakit felsegített a fedélzetre. Mindenki megfeszült. Képes volt Barttal
együtt visszajönni...? De nem a behemót matróza fogadta el a feléje nyúló
segítő kezet, hanem... Ariel?!
A vörös hajú démon nyájasan mosolyogva
engedte, hogy Killian a karjai közé kapja, mivel a lábai még mindig nem nőttek
ki. Micsoda véletlen!
Mindenki - Emma kivételével - egyből
odarohant segíteni, holott erre semmi szükség sem volt, kivéve, ha nem
megfojtani igyekeztek a kalózok Arielt. Láthatóan nem.
Emma lassan összevonta a karjait a mellkasa
előtt és szúrós tekintettel figyelte a távolból ahogy a többiek Arielt
üdvözölték. Hirtelen mindannyian nagyon hasznosnak próbáltak tűnni...
- Mintha már mégsem örülnél annyira, hogy
Hook életben van. - August hangja a háta mögülről érkezett, ezért Emma a válla
fölött hátrapillantott idegesítően sasszemű barátjára. - Pedig te akartad
annyira megmenteni...
- Óh, Killian, nem tudom eléggé
megköszönni!! - harsogta Ariel. Emma pont akkor fordult vissza, amikor a vörös
démon Hook karjaiba omlott és köszönetképp megcsókolta, aztán hosszan átölelte.
Tekintete találkozott a kalózéval, aki Ariel
válla felett nézett egyenesen Emma szemébe. Az arca meglepettségről és
ártatlanságról tanúskodott. No persze egy igazi nőcsábásztól mit is várhatna az
ember? A lány undorodva viszonozta a pillantását, majd idegesen odavetette
Augustnak.
- Én úgy látom a segítségem nélkül is
tökéletesen boldogul. - azzal hátat fordított a bagázsnak és az anyjához ment.
Mary Margaret felpolcolt lábbal ücsörgött a hajókormánytól nem messze,
szegénynek sajnos - vagy szerencsére - ötlete sem volt, mi történhetett.
- Minden rendben? - kérdezte aggódva.
- Igen, persze. Lett egy új utasunk. -
elővette a zsebéből az iránytűt és a másik nő kezébe adta. - És te leszel a
térképünk. - csak működjön. - tette
hozzá gondolatban. Mindketten rámeredtek a is mutatóra, ami azonnal mozogni
kezdett. Csak ne rá! Ne rá! -
mondogatta magában, mintha ezzel irányíthatná a nyomorultat.
És sikerült.
A mutató egyenesre mutatott tőlük, attól
talán egy kicsit balra. Határozottan nem Killian irányába.
Mary Margaret arca valósággal kivirult,
mikor felpillantott, holott még Storybrooke közelében sem voltak. Gondolatban ő
már mégis Daviddel... vagyis Emma apjával volt.
- Nemsokára otthon leszünk. - mondta biztatóan az anyjának. - Hé! - kiáltott oda a többieknek. - Megvan az irány,
ideje lelépni innen.
Miután sikeresen elhagyták a pusztulásra
ítélt Enchanted Forest-et, a Jolly Rogers valami portálon repült keresztül.
Körülöttük minden homályos volt, mintha egy elmosódott lencsén keresztül
néznének körül, de Hook szerint ez normális jelenség volt, elvégre most
lényegében sehol se voltak. Két világ közt utaztak. És még fognak is jó pár órán
keresztül.
Emma a hajó szélénél állt lehunyt szemmel,
mert az összemosódott tájtól olyan érzése volt, mintha forogna. És az sem sokat
segített, hogy épp a semmiben lebegtek egy fából készült hajóval.
A francba! Mindjárt hányni fog...
Kihajolt a korláton, de a szemét továbbra is
lehunyva tartotta, és öklendezni kezdett.
Halványan érzékelte, hogy valaki odament
hozzá.
- Ezt nem hiszem el! - hallotta meg az anyja
dühös hangját.
- Hát én sem... - és fejét az hűvöskés fához
nyomta, hátha ettől helyreáll az állapota.
- Te terhes vagy!
- Igen, ez a hülye út... - aztán elértek
Mary Margaret szavai a tudatába. Döbbenten fordult hátra. - HOGY MICSODA???
- Ne is próbáld letagadni, tudom, hogy
terhes vagy! - nézett rá összeszűkült szemmel a másik nő.
- Mégis honnan a fenéből veszed, hogy...
- Esküszöm, hogy megölöm azt a semmirekellő
kalózt!! - mondta Snow teljesen kikelve magából.
- Kalózt? - kérdezett vissza a lány
zavartan. - Hook. - mutatott kábán a férfi felé. Tágra nyílt a szeme, mikor
rájött, mire gondolhat az anyja; Hook és ő távol voltak két napig... és most
rosszul van. Mi a...
Némán ácsorgott, miközben Mary Margaret
tovább szidta Killiant és vérszomjas tervezgetésbe kezdett, hogyan fog végezni
vele.
- Elég! - szólt rá Emma, mielőtt tényleg
ment volna megölni Hookot, habár lehet még szívességet is tett volna vele
Emmának. - Mary Margaret, nem vagyok terhes! Hiszen még le se feküdtünk! -
bizonygatta a lány, mire a nő szemöldöke felszökött a homloka tetejére.
- Mi az, hogy még??? - kérdezte sipító hangon.
Emma nem válaszolt, mert ekkor újból elfogta
a rosszullét és gyorsan vissza kellett fordulnia a korláthoz. Csak jussanak már
ki ebből a portálból! Otthon akart lenni és földet érezni a lábai alatt!
- Minden rendben, kedvesem? - nagyszerű!
Pont ő hiányzott most innen!
- Hozzá ne merj nyúlni! - szólalt meg a
gyermekét védelmező anya Snowból. - Nem tettél már így is eleget?!
- Miről beszél, m'lady? - kérdezte kedvesen
Hook, Emma pedig lehunyta a szemeit. Erre volt most pont szüksége... mintha nem
lenne már ígyis rosszul.
- Felcsináltad a lányomat!!!! - kiáltotta
Mary Margaret olyan hévvel, hogy valószínűleg az egész hajón hallották. Emma
vett egy mély levegőt, majd visszafordult... és majdnem elröhögte magát Killian arckifejezése láttán. Minden vér kifutott az arcából és úgy nézett Snowra,
mintha először látná.
- Én... Mi... Nem... - nézett megrökönyödve
a kalóz hol Emmára, hol Snowra. Aztán megrázta a fejét. - Mi??
- Hallottad! Emma terhes!!!
- Hiszen... még le se feküdtünk. - nézett
Emmára, majd annak hasára értetlenül.
- Mi az, hogy még???? - Killian ártatlan tekintete láttán Emmának kedve lett
volna bemosni neki egyet.
- Mary Margaret, - fordult az anyjához. -
Nem vagyok terhes!
- De igen! - vágta vissza makacsul a másik,
mire a lány fáradtan felnyögött.
- Swan, ne vitatkozz vele. - szólt közbe
Hook mindentudóan. - Lehet, hogy igaza van. - gondolkodott el.
- Mi. Van? - mindenki megőrült ezen az
átkozott hajón?!
- Lehet, hogy igazam van? Istenemre mondom,
megöllek, amiért hozzányúltál... - annak ellenére, hogy nem érezte jól magát,
Snow megindult Hook felé. Úgy nézett a kalózra, mintha kész lett volna kitépni
a karját a helyéből és a leszakított csonkkal összeverni. Okééééé... Ideje
közbeavatkozni.
- Állj le! - mondta Killiannek ellentmondást
nem tűrő hangon, majd az anyja elé lépett és mindkét karját feltartva hadarni
kezdett. - Mary Margaret, elég! Nem feküdtem le Hookkal, esküszöm! - a nő
mélyen összevonta a szemöldökét, de legalább úgy tűnt, végre figyel rá. Emma
hátrapillantott Hookra a válla felett és eszébe jutott Ariel, akivel nemrég
megint láthatta smárolni a férfit. Mielőtt újra előjött volna a hányingere,
visszanézett az anyjára és folytatta. - És hidd el, nem is fogok.
- Ejnye, Swan! Nem szép ilyet hazudni...
Ráadásul pont az édesanyád előtt...
- Nem vagyok terhes. - tette hozzá,
szándékosan figyelmen kívül hagyva a másik kommentárját. - Csak ez a rohadt
hajó...!
- Ejj, kedvesem! Csak óvatosan! - felelte
Hook sértetten. - Emlékeztetnélek, hogy ez a "rohad" hajó repít téged
haza a fiadhoz...
- Hát épp ez az! Repít!! Nem hiszem el, hogy
csak én vagyok rosszul ettől..
- Hahó! Visszatérhetnénk a tárgyhoz?! - szakította félbe őket Snow.
Emma felsóhajtott.
- Mit akarsz még hallani? Mondtam már, hogy a hajó és a táj miatt van
hányingerem.
- Nem lehetsz benne biztos! - vetette ellen a nő. Emma fájdalmasan
felnevetett.
- Már hogy a fenébe ne lehetnék?!
- Mondtam már, Swan, ne vitatkozz!
- Killian, abbahagynád?!
- Killian??? Most már Killian?!
- A m'lady-nek továbbra is Kapitány. - felelte Hook kacsintva.
- Na jó, elegem van! - fakadt ki végül Emma. Ki kellett szabadulnia
ebből az őrültekházából. - Megyek, lefekszem!
- Veled tartok - ajánlkozott Killian vigyorogva, mire a két nő egyszerre
nézett rá és kiáltotta dühösen:
- NEM!
Emma gyorsan elviharzott és lement a legénység számára fenntartott
hálóhelyiségbe. Amikor azonban leért, az egyik ágyon Augustot látta heverészni,
mire a lány megtorpant. A férfi mindentudó mosolyt eresztett meg felé, amire
Emma csak egy fáradt sóhajjal reagált.
- Most nem vagyok abban a hangulatban, hogy...
- Sosem vagy. - szakította félbe, aztán a mellette lévő ágyra mutatott.
- Gyere. - Emma megadóan engedelmesedett barátja utasításának és lehuppant az
ágyra. Végre vízszintesben! Lehunyta a szemeit és átadta magát a fekvés
örömének egy pillanatra. Magán érezte August várakozó tekintetét.
- Mi van?
- Azt hittem, nem vagy abban a hangulatban, hogy beszéljünk róla...
Emma ráemelte a tekintetét.
- Épp az előbb kellett győzködnöm Mary Margaretet, hogy nem vagyok
terhes és nem is lehetek terhes, amire Hook még rátett egy lapáttal... Ne
csodálkozz.
August felnevetett.
- Nekem két teljes napig kellett ezt csinálnom... és ő még csak nem is
tudott a Hook kabinjában történtekről. - vetett egy jelentőségteljes pillantást
a lányra.
- Nem is történt akkor semmi. - mondta Emma a fejét rázva.
- Persze, de ha fél perccel később érkezem már az ágyat nyomtátok volna.
Emma felhorkant. Megint eszébe jutott a vörös démon, aki Hooknak hála
szintén a fedélzeten volt. ígéret ide vagy oda, az a kalóz ezek után várhatja,
hogy mikor fog lefeküdni vele!
- Emma?
A lány megrázta a fejét.
- Tessék?
August elmosolyodott.
- Az előbb sikerült meglepned.
- Ezt hogy érted?
- Hogy tudtad, hogy működik az iránytű.
A lány oldalra fordította a fejét és úgy nézett a másikra, mintha
szarvat növesztett volna a fejére. Vagy szamárfület... az nem is állt messze a
valóságtól, nem igaz? Istenem, vajon mennyi volt igaz a történetéből, amelyet
az egész világon ismertek?
- Az előbb odafent... mikor Hook a vízben volt és odaadtam neked a
ketyerét... tudtad, hogy őrá mutat és hogy életben van.
- Persze, mert az a kis vacak elromlott és mindig Hookra mutat.
A férfi nevetni kezdett.
- Nem is tudod, mire képes az a kis vacak, ugye?
- Hogyne tudnám! Arra mutat, amerre az ember igazán lenni szeretne.
- Ezt mintha egy filmből vetted volna... Pedig sokkal egyszerűbben
működik ez annál. - magyarázta. - Szívtűnek is szokták hívni, mert arra mutat,
amerre a szíved húz. Mondhatjuk úgyis, hogy a szívednek mutatja meg a helyes
utat.
- Akkor meg pláne elromlott! Azt kellene mutatnia nekem, hogy merre van
Henry! Mi a francért mutatna Killianre?
Augustra nézett, mintha a férfi meg tudná indokolni az iránytű működési
rendellenességét. A férfi ajkairól három szót tudott leolvasni: Mint. A. Mágnes.
Na nem! Ebből elég volt!
Felpattant az ágyról és elindult abba az irányba, amerről bejött, holott
semmi kedve nem volt visszamennie a fedélzetre.
- Emlékszel, egyszer azt mondtam, hogy olyan erősen tagadsz, hogy
képtelen vagy meglátni tőle az igazságot? Most már lehet, hogy feltárult
előtted az igazság, de még mindig nem hiszel benne. Még mindig tagadásban élsz.
Emma hátrapillantott a válla felett.
- Mit akarsz, mit csináljak?!
- Próbálj meg hinni. - és fejével egy ajtóra bökött a térség túlsó
végében. Killian kabinja. Remek!
- Komolyan? – nézett vissza a férfira. Amikor az bólintott, Emma
felsóhajtott. Az agya egyik fele rohadtul nem volt kíváncsi a kalózra és
legszívesebben tökön rúgta volna, hogy egy életre elvegye a kedvét a nőktől. A
másik vele viszont... amelyiket gondosan elzárt a világ elől és egy – a
kínaiakénál is strapabíróbb – fallal vette körül, látni akarta... és jól tökön
rúgni. A francba, lehet az lett volna a legegyszerűbb, ha csak gyorsan
odaszalad hozzá, megteszi és elmegy. A célját teljesítené vele: Hookot
kasztrálná és elégtételt is venne. Aztán menet közben Arielt véletlen kilökné a
hajóról, mert hé... történnek balesetek!
Az agya harmadik fele azonban (és valószínűleg ez okozta a problémát a
gondolatmenetében) tudni akarta, hogy August igazat beszélt-e és Killian is
tudott-e az iránytűről. Habár a tény, hogy hazudott róla, erre engedett
következtetni.
Nem vesztegette az időt kopogással, egyszerűen benyitott a kabinba.
Ariel épp abban a pillanatban lépett ki a fürdőhelyiségből és mindössze egy
köntös volt rajta. A színéből és szabásából ítélve Hooké volt.
- Segíthetek? – kérdezte negédesen a hívatlan vendég.
- Te meg mi a francot keresel itt?
- Tisztálkodtam. – hangzott a magától értetődő válasz. Kár, hogy Emma
sokkal inkább értette úgy a kérdését, hogy mi a jó francért van még életben,
mintsem mit csinált Hook kabinjában.
- És lábat növesztettél. – nézett le a két hosszú lábra, miközben Ariel
ledőlt az ágyra. – Lenyűgöző. Gratulálok.
- Killiant keresed? – izzott fel az ördögi, zöld szempár. Hát az biztos,
hogy nem téged. – Azt üzente, hogy
perceken belül csatlakozik hozzám... – és erre végszóra Ariel elterült a
matracon és csábosan felhúzta az egyik térdét, félreérthetetlenül jelezve
Emmának, hogy mihez fog csatlakozni a
férfi. Éééééés üdv újra hányinger!
- Szükségem van egy... – italra,
akarta mondani. Ehelyett inkább nem mondott semmit, csak kihátrált a szobából,
mielőtt a várt személy is betoppant volna. Hallotta, hogy August a nevét
mondja, de nem fordult hátra. Egyenesen a fedélzetre ment, hogy legalább a
friss levegő kitisztítsa az agyát és megakadályozza, hogy valami hülyeséget
csináljon. Nagyobbat, mint amióta megismerte Killiant.
Egy pillanatra megrökönyödött a kinti környezettől, ami fogadta és
rájött, hogy miért menekült le az imént. Igazság szerint nem volt hová futnia
és ettől kezdte már magát úgy érezni, akár egy klausztrofóbiás. Csak érnének
már haza végre!
A fedélzeten kiválasztotta azt a helyet, ami viszonylag kívül esett a
többiek hatóköréből és letelepedett. Fejét hátrahajtotta és hagyta, hogy
hozzáérjen az egyik oldalfalhoz, szemeit pedig lehunyta... ám hamar rá kellett
jönnie, hogy ez rossz ötlet volt, mert nem látott mást maga előtt, mint Arielt,
ahogy a szex ígéretével hanyatt feküdt Killian ágyán.
Tekintetével megkereste Hookot, aki vagy nem
vette észre, vagy tudatosan nem nézett rá. A lényegen mit sem változtatott már
ez.
Az egyik matróz odalépett a férfihez és mondott neki valamit, amire a
másik csak legyintett.
- Most ne, Rhys, előbb el kell intéznem valamit!
Emma felhorkant.
Vajon mi elintéznivalója lehet?
– tűnődött magában gúnyosan.
Hirtelen két láb takarta el előle a kilátást, így azt már nem láthatta,
ahogy Hook lemegy a kabinjába. Egy kupica jelent meg a látóterében és felnézve
August mosolygott vissza rá.
- Gondoltam erre szükséged lehet. – Emma hálásan fogadta el az italt és
egy pillanat alatt le is húzta. A benne lévő folyadék valósággal marta a
torkát, de örömmel fogadta. Eközben August helyet foglalt mellette és ő is
ledöntötte a saját italát.
- Ha arra gondolok, hogy majdnem bedőltem neki... – kezdett bele
bosszúsan.
- Miért, nem így volt?
- Tessék?! – szaladt a magasba a lány szemöldöke.
- Jó, talán nem feküdtél le vele...
- Nem, én nem feküdtem le vele!
Nincs talán! – vágott közbe a másik. August nem zavartatta magát, inkább
töltött még rumot mindkettőjüknek.
- ...de akkor is érdekel az, amit mond, vagy amit csinál. – átnyújtotta
Emmának a poharat, egy röpke pillanatra hozzáérintette a sajátját, majd újfent
meghúzta. Emma követte a példáját. – Azt kell, hogy mondjam, Emma, hogy a híres
Hook kapitány már rég megnyert téged magának.
A lány erre epésen felnevetett.
- Hiszen ez nevetséges! Nincs igazad.
- Persze, hogy ezt mondod... – mondta sejtelmesen. – De akkor miért
zavar téged ennyire, hogy épp hogy viselkedik?
- Mert... egy idióta!
- Ezzel nem vitatkozom. – egy pillanatra találkozott a tekintetük és
összemosolyogtak. - Szóval, ezúttal mit követett el? - tért rá a tárgyra és
újratöltött mindkettőjüknek.
Emma felhorkant.
- Az előbb, amikor ostoba módon hallgattam rád és bementem Killianhez,
Arielt találtam odabent... félreérthetetlen pozícióban.
- És?
A lány meglepetten kapta fel a fejét.
- Mi az, hogy és?
- Nem szex közben kaptad rajta őket... és van egy olyan érzésem, hogy ha
most bemennél se lenne más a helyzet.
- Persze, mert Killian kihagyná az alkalmat, hogy megfektesse Arielt. -
a sellő nevét úgy ejtette ki, mintha nem lenne több a kutyaszarnál. Talán nem
is állt messze a valóságtól.
- Emma, te szerintem csak akadályokat keresel, ahelyett, hogy elkezdenél
végre bízni.
- Benne?
- Bárkiben.
Emma szólásra nyitotta a száját, de nem tudott erre mit mondani. Ezzel
az állítással nem lehetett vitatkozni, mert ez igaz volt. Mégsem akarta hagyni
magát átverni. Még egyszer nem. Ahhoz túl sok szarság történt már vele, hogy
újfent elkövesse ezt a hibát. És ha ez azt jelentette, hogy egyedül marad,
akkor vállalja a kockázatot. Különben is ott volt már neki Henry, úgyhogy
teljesen soha nem marad újra magára. Meg... a szülei is itt voltak neki. Eszébe
jutott, mit mondott Hooknak az előző éjszaka. Nincs szükségem arra, hogy egy férfi átöleljen... hogy megfogja a
kezemet, simogasson, becézzen. Ahogy arra sincs, hogy meg kelljen neki
felelnem. Amit ott mondott, igaz volt. Nem akart egy újabb embert az
életébe. Már így is túl sokan lettek körülötte, akikre gondolnia kellett.
Bárcsak megválaszthatnánk, hogy
kivel törődünk... nem igaz? - visszhangzott a fejében Hook válasza, mire
megdermedt.
- Emma? - rángatta vissza August a valóságba.
- Mi van?
- Csak nem elgondolkodtattalak? - kérdezte egy bohókás mosoly
kíséretében.
- Fogd. Be. - hangzott a gúnyos válasz, mire a férfi felnevetett. Egyik
karját könnyedén átvetette a lány vállán és finoman magához húzta.
- Jajj Emma... hiányoztál. - mondta és egy pillanatra erősen
megszorította. Emma halványan elmosolyodott és barátjára hajtva a fejét azt
felelte.
- Te is nekem. Örülök, hogy visszakaptalak. - lehet, hogy legtöbbször az
idegeire ment az okos szemével és a ködös magyarázataival, de a kis fafiúnak
mégiscsak sikerült belopnia magát Emma szívébe.
Ezek után könnyedebb beszélgetés indult meg kettőjük között. August
direkt vagy sem, de többet nem hozta szóba azt az átkozott kalózt, ahogy ő sem
vágyott rá, hogy újra téma legyen... talán csak egy aprócska része, amit
szeneslapáttal vert volna szét és ásott volna el aztán az elméje végébe egy kis
virágágyás alá. De ezt gondosan megtartotta magának.
Egy ideje már tartott köztük ez a kis csevej, mikor a hajó kapitánya
végre előtűnt rejtekéről. Killian arcvonásai megkeményedtek, jóképű arcát
összeráncolta, mintha nyomasztaná valami. Csak nem gondok voltak a szexszel
Ariel és közte? A férfi elkapta a pillantását és azonnal feléjük vette az
irányt. Remek...
- Hát itt vagy! - szólalt meg, mintha legalábbis órák óta kereste volna.
Aztán vetett egy pillantást Augusra, akihez Emma még midig szorosan közel ült,
és felhorkant. - És vele.
- Én is örülök, hogy újra látlak. - vágott vissza a másik férfi.
- Akarsz valamit? - kérdezte Emma. Hook szeme dühösen felizzott.
- Beszélni. Veled.
Emma ráérősen hátradőlt, mutatva, hogy neki esze ágában sincs
teljesítenie a férfi óhaját.
- Nem kérés volt, Swan. - szólalt meg a kalóz, s elkapva Emma kezét
felhúzta magához ellentmondást nem tűrően.
- Mi a francot csinálsz?! - fakadt ki August idegesen és ő is felállt.
- August, hagyd. - állította le gyorsan a lány és nyugodtan folytatta. -
Bízd rám.
Kitépte magát a kalóz keze közül és előtte indult meg egy tetszőleges
irányba, de Hook hamar utolérte és a kabinja felé tessékelte. Emma gyanakvóan
nézett szét. Eleinte arra számított, hogy Ariel még mindig ott lesz, esetleg a
szex nyomai tetten érhetőek lesznek odabent, de aztán legnagyobb meglepetésére
nem így lett. Minden rendezettnek tűnt. Ami persze nem zárta ki az esélyét,
hogy az imént még a hableánnyal hancúrozott a férfi. És ha erre gondolt, erős
hányinger tört rá. Megvárta, hogy Killian bezárja a kabinja ajtaját, aztán
szembefordult vele és egy jól irányzott ütést mért az arcára.
- Erős kezdés. - mondta Killian gúnyosan, miközben kezével az állkapcsát
dörzsölte. - De persze nem is számítottam másra tőled.
- Többet akarsz? Rajtam ne múljon... - és egy újabb pofon landolt Hook
arcán, mire a férfi felnevetett. - Neked ez csak egy rohadt vicc, ugye? -
kérdezte dühösen. - Az egész csak egy kibaszott vicc!
Hook olyan gyorsan mozdult, hogy képtelen volt védekezni ellene. Elkapta
Emma egyik karját, magával rántotta, s nekinyomta a mögöttük lévő kabinajtónak.
A jobbjával lefogott kezét a lány arca mellett tartotta, kampójával pedig lent tartotta
a másikat. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy ajkaik szinte összeértek, egymás
lélegzetvételeit magukon érezték, a feszültség pedig valósággal tapintható volt
kettőjük között. Hiába kapálózott, Emma nem tudott szabadulni. Csapdába esett.
- Te komolyan azt hiszed, - kezdett bele indulattól fűtött hangon a
férfi. - hogy ez nekem egy játék?!
- Azonnal engedj el!
- Rossz válasz, Swan. - s még közelebb nyomta magát hozzá, az altestük
teljesen összeért. A kezét olyan erővel szorította, hogy már fájdalmat okozott
vele a lánynak.
- Szerinted - szólalt meg újból, figyelmen kívül hagyva erőszakos
viselkedését. - én csak szórakozom veled?
- Hook! - próbálkozott újra a másik.
- Válaszolj! - rivallt rá a kalóz indulattól fűtött hangon.
- IGEN.
Súlyos csend telepedett közéjük, egyedül egymás szaporodó
lélegzetvételeit hallották. Hosszú óráknak tűnő pillanatokig néztek egymással
farkasszemet, majd Hook váratlanul engedett a szorításon és hátrált pár lépést.
Tekintetével továbbra is a lányt fixírozta.
- Talán előbb magadba kéne nézned és utána eldönteni, hogy ki játszik
itt kivel... - mondta egy perccel később gúnyosan mosolyogva.
- Mi a francról beszélsz?
- A szálkás barátodról.
Emma felvonta a szemöldökét.
- August? Elnézést, hogy
eltöltöttem egy kis időt egy olyan emberrel, akit a barátomnak nevezhetek, amíg
te itt keféltél Ariellel! - amikor Hook felvonta a szemöldökét, folytatta. -
Meg se próbáld letagadni! Tudom, hogy itt volt a kabinodban és azt is, hogy
megígérted neki, hogy csatlakozol hozzá. - undorodó képet vágott. - Remélem
kihancúroztad magad vele, mert mástól ne várj semmire.
- Azt hiszed, hogy lefeküdnék vele?
Emma keresztbe vonta a karjait a mellkasán.
- Nem ez lenne az első, nem? - a férfi hallgatása mindent elárult. Az
arca egy szempillantás alatt zárult be Emma előtt, ajkai vékony vonallá
préselődtek. - Mi van? Nem mondasz semmit? - húzta az agyát a lány. - Nem
próbálod meg kimagyarázni?
- Miért? - kérdezte cinikusan a másik. - Érne valamit, ha azt mondanám,
hogy tévedsz?! - ezúttal Emma volt az, aki csöndben maradt, mire Killian tett
egy lépést felé. - Érne valamit, - folytatta, s tisztán ki lehetett venni a
hangjából, hogy haragja mostanra már valósággal égette belülről. És épp kitörni
készült.
Még közelebb merészkedett felé.
- Érne valamit, ha eléd állnék és a szemedbe nézve azt mondanám, hogy
nem érdekel Ariel? Egy szemernyit sem. - Emma szándékosan kerülte a tekintetét.
Nem akarta megadni a kalóznak az esélyt, hogy kibeszélje magát a helyzetből. -
Ha egyszer az életben őszintén figyelnél arra, amit mondok, tudnád, hogy nem
hazudok! - már szinte ordította a szavakat. A lány lehunyta a szemeit, mintha
ezzel megszabadulhatna a férfi jelenlététől. - És végre elhinnéd, hogy az
egyetlen kibaszott nőszemély, aki három napja kísérti a gondolataimat, az Te vagy!
- Elég. - suttogta Emma olyan halkan, hogy Hook nem is hallhatta.
- De hiába mondok neked bármit, úgysem hiszel nekem. Úgyse fogsz
megbízni bennem.
- Hiszen nem is ismerlek!
- Egy fenét nem! - vágott vissza a kalóz dühösen. - Emma, te már akkor
tudtad, hogy ki vagyok, hogy először megláttál.
Emma kinyitotta a száját... majd becsukta anélkül, hogy bármit is
mondott volna. Amikor legközelebb megszólalt, a hangja halk volt.
- Nem kockáztathatom meg, hogy tévedek veled kapcsolatban. - Killian
némán vizslatta őt, de olyan sokáig, hogy az már felért egy örökkévalósággal.
Ez a kalóz semmiben sem hasonlított azokra a férfiakra, akikkel eddig dolga
volt; okos szeme túl sokat látott, túl sokat tudott. A pokolba, hiszen már az
első pillanatban meztelennek érezte magát előtte, amitől halálra rémült.
Ahelyett azonban, hogy fejvesztve meneküljön az ellenkező irányba, még jobban
belerángatta magát Hook bűvkörébe.
- Miért engeded? - Emma a homlokát ráncolta. - Miért engeded, hogy az a
féreg... - a férfi szemében lévő fekete árnyak azonnal elárulták, hogy kire
gondolt. - az az önző, kegyetlen szemétláda még mindig, ennyi év után is
hatással legyen rád?
- Hook...
- Hogy minden egyes tettedet, gondolatodat, érzésedet befolyásolja?
- Hook, elég!
- Nem, Emma, hallanod kell! Meg kell végre értened! Tovább kell végre
lépned! Már épp elég időt vesztegettél el az életedből a bizalmatlanságra.
- Fejezd be! Szart se tudsz te rólam! - tudta, hogy hazugság volt, de
bármit megtett volna, hogy a másik végre elengedje.
- Tévedsz. - felelte sötéten a kalóz. - Kettőnk közül te vagy az, aki
nincs tisztában saját magával. Aki nem látja a saját értékeit.
- Nincs igazad! - sziszegte a lány.
- És tudod miért nem? - folytatta Killian. A szavak megállíthatatlanul
törtek fel belőle. - Mert saját magadban sem hiszel.
Erre a végszóra Emma sarkon fordult, keze már a kilincset szorongatta,
mikor Hook ott termett mögötte és jobbjával nekidőlt az ajtónak.
- Gyáva vagy. - Killian hangja halk volt, szavai azonban megsemmisítő
erővel bírtak. Szembefordult vele, mire az az okos szempár mindössze
milliméterekre került az övétől. Mérhetetlen elszántságot látott benne. - Gyáva
vagy szembenézni a múltaddal és harcolni a jövődért. És... őszintén szólva,
Emma, nem értelek. Nem értem, hogy egy ilyen erős, okos, talpraesett, gyönyörű
nő hogy képes így élni az életét.
- Befejezted?
- Nem fejeztem be! Hát még mindig nem érted? Nem foglak békén hagyni! Se
most, se pedig máskor! Soha.
Néha az embert szembesíteni kell a saját tükörképével, gondolta Emma.
És most nem a tükörben látott alakra gondolt, hanem amit más
mutat meg nekünk.
Ahogy a lány ott állt Hook kabinjában, mindössze milliméterektől a
kalóztól, érezte, ahogy az iménti szavak mázsás súlyként omlottak a vállára.
És vajon mi következett ebből?
Hogy Killian fején találta a szöget. Azóta élte bizalmatlanságban az
életét, hogy Neal felültette. És azóta volt magányos, amióta csak az eszét
tudta. Ezt az elmúlt egy év némiképp enyhítette, de huszonnyolc év gondját nem
lehet egy pillanat alatt elfeledtetni az emberrel... ahogy a fizikai sérülések
sem gyógyulnak be egyik percről a másikra, úgy a pszichológiai sebek sem. És
Isten tudja, kijutott neki belőle bőven. Olyannyira, hogy már-már elkönyvelte
magában, hogy igazán jó dolgok vele nem történhetnek. Ha valami oknál fogva mégis
beköszön a boldogság az életébe, abban a pillanatban jelentkezik is ki, amikor már
épp felszabadult volna benne. Ironikus, nemde? Hogy épp az igaz szerelem
szülöttje van örök boldogtalanságra és balszerencsére kárhoztatva. Ez a Megmentő
átka.
Az előtte álló férfi azonban... több szempontból is más volt. Amióta
csak megismerte, azt a szenvedést érzékelte Killian gondosan felépített álcája
mögött, amellyel Emma is nap mint nap találkozott. Egy saját démonaitól gyötört
férfi volt, aki legalább annyi - ha nem több - szörnyűséggel találkozott már,
mint ő, és valahogy mégis kijött belőlük. A lányhoz hasonlóan ő is egy túlélő
volt. A sors pedig (már ha létezett egyáltalán) valamiért egy helyre sodorta
őket, majd, mivel azonos életutat jártak be, azonnal meglátták a másikban
önmagukat. És ki mégis ki tudná jobban szembesíteni önmagával, mint az, aki úgy
látja őt, mintha csak a tükörbe bámulna?
Különös, hogy mostanáig nem is tudatosult benne mindez.
Na persze... mindig gondosan ügyelt rá, hogy ne nézzen nagyon mélyen a
dolgok mögé.
Túl fájdalmas volt.
- Legyen! - fakadt ki végül Emma
ingerülten, majd mielőtt a másik megint beszélni kezdett volna, megragadta Hook
ingének két oldalát, lehúzta magához a kalózt és keményen megcsókolta. Miközben
a szája átvette az irányítást, a vér csak úgy tombolt az ereiben.
A helyzet csak tovább fokozódott, mikor Killian legalább olyan erővel
csókolta vissza.
Kezével beletúrt a szőke hajzuhatagba, a másik pedig a lány dereka köré
fonódott. Ajkaik durván, követelőzve tapadtak egymáshoz, majd mikor a férfi
nyelve a nő szájába hatolt, Emma még erősebben kapaszkodott Hook ruhájába. Úgy
érezte, hogy a lába bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot. Killian
mindenütt ott volt; a nyelve a szájában, a keze a testén, férfiassága az
alhasához nyomódva...
Muszáj volt megszakítania a csókot, hogy levegőt vegyen, különben a
végén még elájult volna.
Amikor elhúzódott, homlokát Hookéhoz nyomta úgy, hogy az orruk hegye
összeért. Mindketten ziháltak, mellkasuk szaporán emelkedett és süllyedt,
mintha mind a ketten maratont futottak volna az imént. Emma abban a pillanatban
pontosan tudta, hogy mire vágyott, mire volt szüksége és... hogy mit kellett
mondania.
- Most. - egyetlen szó. A hatás azonban, amit kiváltott, sokkal több
volt.
Killian szemei kipattantak és egy kicsit távolabb húzódva fürkészte
Emmát, a visszakozás nyilvánvaló jeleit kutatva az arcán. Amikor nem látott
semmi ilyesmit rajta, figyelmeztetően megszólalt.
- Vigyázz, hogy olyan döntést hozz, amellyel képes leszel együtt élni.
Mert bármi történik is most, az nem fog holnapra megváltozni. - Emma nem felelt,
helyette egy szó nélkül lenézett tőle jobbra és egy megfontolt mozdulattal
elfordította az ajtóban pihenő kis kulcsot. Hook olyan intenzíven kísérte végig
eme tettét, akár egy ragadozó, amely támadni készült. A lány várakozva
pillantott vissza a kalózra, akinek nem volt szüksége többre; ajkai birtoklóan
estek neki Emmáénak. Megragadta a tarkójánál fogva és szorosan tartotta, majd
mikor nyelvével behatolt a lány szájába, még szorosabban ölelte magához és az
altestével előredöfött. Emma testén jól eső borzongás futott végig. Körmével
belevájt a másik vállába.
Hook magában káromkodott egyet, aztán egy villámgyors mozdulattal
megpörgette a lányt és az ágy felé irányította magukat. A matracnak ütközve
aztán lefektette Emmát a takaró tetejére, majd fölé tornyosulva csókolta
tovább.
Nemsokára ez már nem volt elég.
Olyan mohón, ahogy korábban a szájára is rávetette magát, Hook keze
becsúszott a lány inge alá és megérintette finom bőrét. Kampós kezét
türelmetlenül húzta végig a gombok mentén,
mire azok azonnal megadták magukat a férfi akaratának. Mintha nekik is ugyanaz
lett volna a céljuk: a korlátlan hozzáférés.
- Basszus... - bukott ki Killianből. - Milyen...
Emmát egyáltalán nem érdekelte, mit akart mondani: egy szempillantás
alatt megragadta a nyakát és lehúzta magára a fejét. Amikor Killian nyelve a bőréhez ért, Emma
felsőteste felugrott az ágyról. Ez az követelőző, szenvedélyes mozdulat Hook
önuralmának utolsó morzsáját is elpusztította. Egy szempillantás alatt újra
átvette az irányítást, Emma háta alá dugta a kezét és feljebb emelte, miközben
a másik kezével a lába közé nyúlt.
- Killian... - lehellte a lány, de a férfi azon nyomban belé fojtotta a
szót, ahogy ajkai megtalálták az övét. Ujjaival beletúrt a kalóz dús, barna hajába,
míg lábait összekulcsolta a derekán.
Az események ezután villámgyorsan követték egymást: a ruháktól való
nem-túl-szomorú búcsútól kezdve addig a pillanatig, hogy Killian újra Emma fölé
tornyosulva közelített felé. Majd az idő egyszeriben elvesztette minden jelentőségét. Egy hosszú, végtelennek tűnő pillanatig nem történt semmi.
Minden megdermedt körülöttük. Tényleg meg fog történni, döbbent rá hirtelen
Emma. Mellkasa egyre szaporábban emelkedett és süllyedt, mialatt tekintete
összekapcsolódott Killianével. Arcáról a csodálat és a mindent elsöprő vágy
elegye volt leolvasható, hűvös visszafogottságnak vagy cinikus mosolynak nyoma
sem volt ezúttal.
Aztán lehajolt, hogy megcsókolja, miközben csípőjével egy erőteljes
mozdulattal előredöfött.
Válaszul Emma felnyögött, s fejét hátravetette, mikor Killian a
mellkasára hajolva mozogni kezdett benne. Ó, Istenem! - ez volt Emma utolsó
gondolata, mielőtt teljesen átadta volna magát az érzésnek...és egyúttal
Killiannek.