2014. június 30., hétfő

Modern Myth 7.

Hát ez akármilyen elképzelhetetlen és megdöbbentő is lesz most, de csak befejeztem a 7. fejezetet! :) Jó szórakozást hozzá!!! ;)




7.

   Emma úgy bámulta az alattuk hullámzó tengert, mintha keresztüllátna rajta és azt figyelné, vajon merről fog felbukkanni Hook. Mert fel fog bukkanni, nem igaz? Nem halhatott meg az a gazember! Egyszerűen nem.
   - Gyerünk, valaki dobjon már le egy kötelet! - parancsolta a matrózoknak. A gond csak az volt, hogy amelyikük nem halt meg, az is alig állt a lábán. Nem érdekelte. Hook a kapitányuk volt, vagyis kötelességük volt segíteni neki vagy valami, nem?
   - Emma... - szólalt meg az anyja, ami visszarángatta a lányt a valóságba. A francba, túl feltűnően viselkedik... Pedig nincs is közte és Killian között semmi. És már nem is lehet. - súgta egy rohadt kis hang a fejében.
   - Nem! - szidta le magát hangosan. Elkapta a tekintetét a tengerről, ám így olyan arcokkal találkozott össze, akik mind furcsán méregették őt. Szólásra nyitotta a száját, mikor egy villám csapott az egyik parton lévő fába, mire az azonnal lángra lobbant. Minden szem oda szegeződött.
   Ideért a világvége.
   - Mind itt fogunk meghalni!
   - Darabokra hullik a világunk!
   - El kell tűnnünk innen!
   A fő, hogy mindenki megőrizze a nyugalmát...
   Hirtelen éles füttyszó hasított a zűrzavarba. Emma a hang irányába kapta a fejét. August volt az.
   - Elég ebből! - mondta határozottan. A matrózok meglepetten figyelték a férfit, aki kész volt átvenni a vezető szerepét. - Egyetlen esélyünk van kijutni innen de ahhoz össze kell dolgoznunk! Emma, - fordult a lányhoz. - nálad van a tündérpor?
   - Mi? Nem, az...  - szemei a döbbenettől tágra nyíltak. A tündérpor Hooknál maradt! Vagyis ez az egy esélyük is odalett, hogy...
   - Itt van nálam. - lépett elő az első tiszt... Harvey?
   - Nagyszerű! Fentről kellene valahogy szétszórni a hajó minden irányába.
   A férfi bólintott.
   - Rajta vagyok. - és már indult is, hogy repülőt csináljon a hajóból. Emma úgy érezte, mintha csupán külső szemlélője lenne a dolgoknak. Hogy lehet, hogy senkit sem érdekelt Hook? És őt miért érdekelte ennyire?
   Harvey amilyen gyorsan csak tudott, felmászott a hajó tetejére és a kezében lévő port elkezdte szétszórni a hajón. Az arany színű por hamarosan beterítette a Jolly Rogers teljes fedélzetét és Emma egyszeribben egyre magasabbról láthatta a partot. Emelkedtek!
   - Sikerült! - kiáltották többen, ahogy a hajó egyre magasabbra emelkedett.
   - Jól van, fiúk; vitorlát bonts és tűnjünk el innen! - utasította August a legénységet. - A következő állomás Storybrooke.
   Emma egy utolsó pillantást vetett az alattuk elterülő tengerre. De Hook nem volt ott. Nem bukkant a felszínre, nem villantotta elő idegesítő vigyorát és mondott valamit, amiből minden kétséget kizárólag a szex ígérete csengett vissza.
   Váratlanul egy kéz landolt a vállán és gyengéden megszorította. Mosolyt erőltetett az arcára, majd oldalra pillantott barátjára.
   - Megmentett minket, Emma.
   A lány gúnyosan felhorkant.
   - Isten mentsen a hősöktől!
   August szomorú mosolyt vetett Emmára, mintha tudná, mennyit jelentett neki az az istenverte kalóz. Amivel még ő maga sem volt tisztában. A fenébe is, két napja ismerte csak! Mégis mi a franc történt vele?!
   A férfi ekkor átnyújtott valamit a lánynak. Az iránytűt.
   Emma kelletlenül vette el tőle és nézett le a kis szerkezetre. Visszaemlékezett, mikor először vette kezébe. Akkor egyenesen Hookra mutatott, mintha még az is gúnyolódni akart volna vele. Mert egy pofátlan kalóz nem volt neki elég!
   Várjunk csak...
   Hiszen most is megmozdult az a nyavalyás mutató!
   Emma tágra nyílt szemmel meredt az iránytűre. A mutatója lassan kitért és kb öt fokot balra fordult. A lány követte a tekintetével a pontot a hajón. Egészen a végéhez vezette a tájoló.
   - Életbenvan! - mondta olyan gyorsan, hogy még a szavak is összemosódtak.
   - Emma?
   Nem felelt, inkább odaszaladt a mutatott irányba és már  épp kihajolt volna  a Jolly Rogers-ről, mikor August utolérte és  megállította.
   - Megőrültél?
   - ...kötelet!
   - Mit mondtál?
   - Dobjatok le egy kötelet! - mondta hangosan, majd a legénységre nézett. - Most! - amikor senki sem mozdult, idegesen hozzátette. - Mire vártok?! Hook életben van!
   - Hölgyem... - kezdte Harvey, de olyan hangon, mintha egy hét éves gyerekhez beszélne és próbálná kedvesen a tudomására hozni, hogy a Mikulás már pedig nem létezik.
   - Egy. Kötelet. Le. Most. - szakította félbe ellentmondást nem tűrő hangon. A férfi kihúzta magát.
   - Önnek ezen a hajón nem áll jogában parancsolni. - mintha Emma nem lenne több a kutyaszarnál.
   - Baromság. - vágott vissza Emma és lépést tett a matróz felé, aki szintén felvette a kesztyűt.
   - Egy nő nem parancsol a hajón. - a lány összehúzta a szemét és úgy meredt az előtte álló soviniszta tetűre, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne rávetni magát.
   - Netán emlékezetkiesésben szenvedsz, Harvey? - hangzott fel egy hang Emma háta mögül. Mindenki odakapta a fejét. Hook volt az. Félig felkapaszkodva a hajóra, szakadtan, csurom vizesen, de határozottan életben volt. Emma elmosolyodott, ahogy tekintetük találkozott, mire a kalóz szája széle is azonnal felfelé görbült. De csak egy röpke pillanatra, mivel utána újra az emberére koncentrált. Felhúzta magát a hajóra, hogy szemmagasságban legyen vele és folytatta. - Soha többé ne beszélj így a hölggyel, érthető voltam? - ezután szavait mindenki máshoz is intézte. - Emma teljes körű bizalmamat élvezi, épp ezért az ő parancsa legalább olyan értékű, akár az enyém. - a matrózok meglepetten pislogtak hol Emmára, hol a kapitányukra, aztán megadóan bólintottak, Hook pedig visszafordult a lányhoz és egészen közel hajolva a füléhez, halkan, hogy csak ő hallja, azt suttogta. - Gratulálok, Swan! Most már hivatalosan is közénk tartozol. -a lány felvonta a szemöldökét. Emma Swan, Storybrooke seriffje és a Jolly Rogers kalóza... micsoda kombináció. Nem mintha jobb lenne azzal a változtatással, hogy: Emma Swan, Storybrooke seriffje és Killian Jones, a Jolly Rogers kapitánya.
   Megrázta a fejét a képtelen gondolatra, majd visszanézett a férfire...és a homlokát ráncolta. Hook a hajó oldalánál állt és épp valakit felsegített a fedélzetre. Mindenki megfeszült. Képes volt Barttal együtt visszajönni...? De nem a behemót matróza fogadta el a feléje nyúló segítő kezet, hanem... Ariel?!
   A vörös hajú démon nyájasan mosolyogva engedte, hogy Killian a karjai közé kapja, mivel a lábai még mindig nem nőttek ki. Micsoda véletlen!
   Mindenki - Emma kivételével - egyből odarohant segíteni, holott erre semmi szükség sem volt, kivéve, ha nem megfojtani igyekeztek a kalózok Arielt. Láthatóan nem.
   Emma lassan összevonta a karjait a mellkasa előtt és szúrós tekintettel figyelte a távolból ahogy a többiek Arielt üdvözölték. Hirtelen mindannyian nagyon hasznosnak próbáltak tűnni...
   - Mintha már mégsem örülnél annyira, hogy Hook életben van. - August hangja a háta mögülről érkezett, ezért Emma a válla fölött hátrapillantott idegesítően sasszemű barátjára. - Pedig te akartad annyira megmenteni...
   - Óh, Killian, nem tudom eléggé megköszönni!! - harsogta Ariel. Emma pont akkor fordult vissza, amikor a vörös démon Hook karjaiba omlott és köszönetképp megcsókolta, aztán hosszan átölelte.
   Tekintete találkozott a kalózéval, aki Ariel válla felett nézett egyenesen Emma szemébe. Az arca meglepettségről és ártatlanságról tanúskodott. No persze egy igazi nőcsábásztól mit is várhatna az ember? A lány undorodva viszonozta a pillantását, majd idegesen odavetette Augustnak.
   - Én úgy látom a segítségem nélkül is tökéletesen boldogul. - azzal hátat fordított a bagázsnak és az anyjához ment. Mary Margaret felpolcolt lábbal ücsörgött a hajókormánytól nem messze, szegénynek sajnos - vagy szerencsére - ötlete sem volt, mi történhetett.
   - Minden rendben? - kérdezte aggódva.
   - Igen, persze. Lett egy új utasunk. - elővette a zsebéből az iránytűt és a másik nő kezébe adta. - És te leszel a térképünk. - csak működjön. - tette hozzá gondolatban. Mindketten rámeredtek a is mutatóra, ami azonnal mozogni kezdett. Csak ne rá! Ne rá! - mondogatta magában, mintha ezzel irányíthatná a nyomorultat.
   És sikerült.
   A mutató egyenesre mutatott tőlük, attól talán egy kicsit balra. Határozottan nem Killian irányába.
   Mary Margaret arca valósággal kivirult, mikor felpillantott, holott még Storybrooke közelében sem voltak. Gondolatban ő már mégis Daviddel... vagyis Emma apjával volt.
   - Nemsokára otthon leszünk. - mondta biztatóan az anyjának. - Hé! - kiáltott oda a többieknek. - Megvan az irány, ideje lelépni innen.


   Miután sikeresen elhagyták a pusztulásra ítélt Enchanted Forest-et, a Jolly Rogers valami portálon repült keresztül. Körülöttük minden homályos volt, mintha egy elmosódott lencsén keresztül néznének körül, de Hook szerint ez normális jelenség volt, elvégre most lényegében sehol se voltak. Két világ közt utaztak. És még fognak is jó pár órán keresztül.
   Emma a hajó szélénél állt lehunyt szemmel, mert az összemosódott tájtól olyan érzése volt, mintha forogna. És az sem sokat segített, hogy épp a semmiben lebegtek egy fából készült hajóval.
   A francba! Mindjárt hányni fog...
   Kihajolt a korláton, de a szemét továbbra is lehunyva tartotta, és öklendezni kezdett.
   Halványan érzékelte, hogy valaki odament hozzá.
   - Ezt nem hiszem el! - hallotta meg az anyja dühös hangját.
   - Hát én sem... - és fejét az hűvöskés fához nyomta, hátha ettől helyreáll az állapota.
   - Te terhes vagy!
   - Igen, ez a hülye út... - aztán elértek Mary Margaret szavai a tudatába. Döbbenten fordult hátra. - HOGY MICSODA???
   - Ne is próbáld letagadni, tudom, hogy terhes vagy! - nézett rá összeszűkült szemmel a másik nő.
   - Mégis honnan a fenéből veszed, hogy...
   - Esküszöm, hogy megölöm azt a semmirekellő kalózt!! - mondta Snow teljesen kikelve magából.
   - Kalózt? - kérdezett vissza a lány zavartan. - Hook. - mutatott kábán a férfi felé. Tágra nyílt a szeme, mikor rájött, mire gondolhat az anyja; Hook és ő távol voltak két napig... és most rosszul van. Mi a...
   Némán ácsorgott, miközben Mary Margaret tovább szidta Killiant és vérszomjas tervezgetésbe kezdett, hogyan fog végezni vele.
   - Elég! - szólt rá Emma, mielőtt tényleg ment volna megölni Hookot, habár lehet még szívességet is tett volna vele Emmának. - Mary Margaret, nem vagyok terhes! Hiszen még le se feküdtünk! - bizonygatta a lány, mire a nő szemöldöke felszökött a homloka tetejére.
   - Mi az, hogy még??? - kérdezte sipító hangon.
   Emma nem válaszolt, mert ekkor újból elfogta a rosszullét és gyorsan vissza kellett fordulnia a korláthoz. Csak jussanak már ki ebből a portálból! Otthon akart lenni és földet érezni a lábai alatt!
   - Minden rendben, kedvesem? - nagyszerű! Pont ő hiányzott most innen!
   - Hozzá ne merj nyúlni! - szólalt meg a gyermekét védelmező anya Snowból. - Nem tettél már így is eleget?!
   - Miről beszél, m'lady? - kérdezte kedvesen Hook, Emma pedig lehunyta a szemeit. Erre volt most pont szüksége... mintha nem lenne már ígyis rosszul.
   - Felcsináltad a lányomat!!!! - kiáltotta Mary Margaret olyan hévvel, hogy valószínűleg az egész hajón hallották. Emma vett egy mély levegőt, majd visszafordult... és majdnem elröhögte magát Killian arckifejezése láttán. Minden vér kifutott az arcából és úgy nézett Snowra, mintha először látná.
   - Én... Mi... Nem... - nézett megrökönyödve a kalóz hol Emmára, hol Snowra. Aztán megrázta a fejét. - Mi??
   - Hallottad! Emma terhes!!!
   - Hiszen... még le se feküdtünk. - nézett Emmára, majd annak hasára értetlenül.
   - Mi az, hogy még???? - Killian ártatlan tekintete láttán Emmának kedve lett volna bemosni neki egyet.
   - Mary Margaret, - fordult az anyjához. - Nem vagyok terhes!
   - De igen! - vágta vissza makacsul a másik, mire a lány fáradtan felnyögött.
   - Swan, ne vitatkozz vele. - szólt közbe Hook mindentudóan. - Lehet, hogy igaza van. - gondolkodott el.
   - Mi. Van? - mindenki megőrült ezen az átkozott hajón?!
   - Lehet, hogy igazam van? Istenemre mondom, megöllek, amiért hozzányúltál... - annak ellenére, hogy nem érezte jól magát, Snow megindult Hook felé. Úgy nézett a kalózra, mintha kész lett volna kitépni a karját a helyéből és a leszakított csonkkal összeverni. Okééééé... Ideje közbeavatkozni.
   - Állj le! - mondta Killiannek ellentmondást nem tűrő hangon, majd az anyja elé lépett és mindkét karját feltartva hadarni kezdett. - Mary Margaret, elég! Nem feküdtem le Hookkal, esküszöm! - a nő mélyen összevonta a szemöldökét, de legalább úgy tűnt, végre figyel rá. Emma hátrapillantott Hookra a válla felett és eszébe jutott Ariel, akivel nemrég megint láthatta smárolni a férfit. Mielőtt újra előjött volna a hányingere, visszanézett az anyjára és folytatta. - És hidd el, nem is fogok.
   - Ejnye, Swan! Nem szép ilyet hazudni... Ráadásul pont az édesanyád előtt...
   - Nem vagyok terhes. - tette hozzá, szándékosan figyelmen kívül hagyva a másik kommentárját. - Csak ez a rohadt hajó...!
   - Ejj, kedvesem! Csak óvatosan! - felelte Hook sértetten. - Emlékeztetnélek, hogy ez a "rohad" hajó repít téged haza a fiadhoz...
   - Hát épp ez az! Repít!! Nem hiszem el, hogy csak én vagyok rosszul ettől..
   - Hahó! Visszatérhetnénk a tárgyhoz?! - szakította félbe őket Snow.
   Emma felsóhajtott.
   - Mit akarsz még hallani? Mondtam már, hogy a hajó és a táj miatt van hányingerem.
   - Nem lehetsz benne biztos! - vetette ellen a nő. Emma fájdalmasan felnevetett.
   - Már hogy a fenébe ne lehetnék?!
   - Mondtam már, Swan, ne vitatkozz!
   - Killian, abbahagynád?!
   - Killian??? Most már Killian?!
   - A m'lady-nek továbbra is Kapitány. - felelte Hook kacsintva.
   - Na jó, elegem van! - fakadt ki végül Emma. Ki kellett szabadulnia ebből az őrültekházából. - Megyek, lefekszem!
   - Veled tartok - ajánlkozott Killian vigyorogva, mire a két nő egyszerre nézett rá és kiáltotta dühösen:
   - NEM!
   Emma gyorsan elviharzott és lement a legénység számára fenntartott hálóhelyiségbe. Amikor azonban leért, az egyik ágyon Augustot látta heverészni, mire a lány megtorpant. A férfi mindentudó mosolyt eresztett meg felé, amire Emma csak egy fáradt sóhajjal reagált.
   - Most nem vagyok abban a hangulatban, hogy...
   - Sosem vagy. - szakította félbe, aztán a mellette lévő ágyra mutatott. - Gyere. - Emma megadóan engedelmesedett barátja utasításának és lehuppant az ágyra. Végre vízszintesben! Lehunyta a szemeit és átadta magát a fekvés örömének egy pillanatra. Magán érezte August várakozó tekintetét.
   - Mi van?
   - Azt hittem, nem vagy abban a hangulatban, hogy beszéljünk róla...
   Emma ráemelte a tekintetét.
   - Épp az előbb kellett győzködnöm Mary Margaretet, hogy nem vagyok terhes és nem is lehetek terhes, amire Hook még rátett egy lapáttal... Ne csodálkozz.
   August felnevetett.
   - Nekem két teljes napig kellett ezt csinálnom... és ő még csak nem is tudott a Hook kabinjában történtekről. - vetett egy jelentőségteljes pillantást a lányra.
   - Nem is történt akkor semmi. - mondta Emma a fejét rázva.
   - Persze, de ha fél perccel később érkezem már az ágyat nyomtátok volna.
   Emma felhorkant. Megint eszébe jutott a vörös démon, aki Hooknak hála szintén a fedélzeten volt. ígéret ide vagy oda, az a kalóz ezek után várhatja, hogy mikor fog lefeküdni vele!
    - Emma?
   A lány megrázta a fejét.
   - Tessék?
   August elmosolyodott.
   - Az előbb sikerült meglepned.
   - Ezt hogy érted?
   - Hogy tudtad, hogy működik az iránytű.
   A lány oldalra fordította a fejét és úgy nézett a másikra, mintha szarvat növesztett volna a fejére. Vagy szamárfület... az nem is állt messze a valóságtól, nem igaz? Istenem, vajon mennyi volt igaz a történetéből, amelyet az egész világon ismertek?
   - Az előbb odafent... mikor Hook a vízben volt és odaadtam neked a ketyerét... tudtad, hogy őrá mutat és hogy életben van.
   - Persze, mert az a kis vacak elromlott és mindig Hookra mutat.
   A férfi nevetni kezdett.
   - Nem is tudod, mire képes az a kis vacak, ugye?
   - Hogyne tudnám! Arra mutat, amerre az ember igazán lenni szeretne.
   - Ezt mintha egy filmből vetted volna... Pedig sokkal egyszerűbben működik ez annál. - magyarázta. - Szívtűnek is szokták hívni, mert arra mutat, amerre a szíved húz. Mondhatjuk úgyis, hogy a szívednek mutatja meg a helyes utat.
   - Akkor meg pláne elromlott! Azt kellene mutatnia nekem, hogy merre van Henry! Mi a francért mutatna Killianre?
   Augustra nézett, mintha a férfi meg tudná indokolni az iránytű működési rendellenességét. A férfi ajkairól három szót tudott leolvasni: Mint. A. Mágnes.
   Na nem! Ebből elég volt!
   Felpattant az ágyról és elindult abba az irányba, amerről bejött, holott semmi kedve nem volt visszamennie a fedélzetre.
   - Emlékszel, egyszer azt mondtam, hogy olyan erősen tagadsz, hogy képtelen vagy meglátni tőle az igazságot? Most már lehet, hogy feltárult előtted az igazság, de még mindig nem hiszel benne. Még mindig tagadásban élsz.
   Emma hátrapillantott a válla felett.
   - Mit akarsz, mit csináljak?!
   - Próbálj meg hinni. - és fejével egy ajtóra bökött a térség túlsó végében. Killian kabinja. Remek!
   - Komolyan? – nézett vissza a férfira. Amikor az bólintott, Emma felsóhajtott. Az agya egyik fele rohadtul nem volt kíváncsi a kalózra és legszívesebben tökön rúgta volna, hogy egy életre elvegye a kedvét a nőktől. A másik vele viszont... amelyiket gondosan elzárt a világ elől és egy – a kínaiakénál is strapabíróbb – fallal vette körül, látni akarta... és jól tökön rúgni. A francba, lehet az lett volna a legegyszerűbb, ha csak gyorsan odaszalad hozzá, megteszi és elmegy. A célját teljesítené vele: Hookot kasztrálná és elégtételt is venne. Aztán menet közben Arielt véletlen kilökné a hajóról, mert hé... történnek balesetek!
   Az agya harmadik fele azonban (és valószínűleg ez okozta a problémát a gondolatmenetében) tudni akarta, hogy August igazat beszélt-e és Killian is tudott-e az iránytűről. Habár a tény, hogy hazudott róla, erre engedett következtetni.
   Nem vesztegette az időt kopogással, egyszerűen benyitott a kabinba. Ariel épp abban a pillanatban lépett ki a fürdőhelyiségből és mindössze egy köntös volt rajta. A színéből és szabásából ítélve Hooké volt.
   - Segíthetek? – kérdezte negédesen a hívatlan vendég.
   - Te meg mi a francot keresel itt?
   - Tisztálkodtam. – hangzott a magától értetődő válasz. Kár, hogy Emma sokkal inkább értette úgy a kérdését, hogy mi a jó francért van még életben, mintsem mit csinált Hook kabinjában.
   - És lábat növesztettél. – nézett le a két hosszú lábra, miközben Ariel ledőlt az ágyra. – Lenyűgöző. Gratulálok.
   - Killiant keresed? – izzott fel az ördögi, zöld szempár. Hát az biztos, hogy nem téged. – Azt üzente, hogy perceken belül csatlakozik hozzám... – és erre végszóra Ariel elterült a matracon és csábosan felhúzta az egyik térdét, félreérthetetlenül jelezve Emmának, hogy mihez fog csatlakozni a férfi. Éééééés üdv újra hányinger!
   - Szükségem van egy... – italra, akarta mondani. Ehelyett inkább nem mondott semmit, csak kihátrált a szobából, mielőtt a várt személy is betoppant volna. Hallotta, hogy August a nevét mondja, de nem fordult hátra. Egyenesen a fedélzetre ment, hogy legalább a friss levegő kitisztítsa az agyát és megakadályozza, hogy valami hülyeséget csináljon. Nagyobbat, mint amióta megismerte Killiant.
   Egy pillanatra megrökönyödött a kinti környezettől, ami fogadta és rájött, hogy miért menekült le az imént. Igazság szerint nem volt hová futnia és ettől kezdte már magát úgy érezni, akár egy klausztrofóbiás. Csak érnének már haza végre!
   A fedélzeten kiválasztotta azt a helyet, ami viszonylag kívül esett a többiek hatóköréből és letelepedett. Fejét hátrahajtotta és hagyta, hogy hozzáérjen az egyik oldalfalhoz, szemeit pedig lehunyta... ám hamar rá kellett jönnie, hogy ez rossz ötlet volt, mert nem látott mást maga előtt, mint Arielt, ahogy a szex ígéretével hanyatt feküdt Killian ágyán.
   Tekintetével megkereste Hookot, aki vagy nem vette észre, vagy tudatosan nem nézett rá. A lényegen mit sem változtatott már ez.
   Az egyik matróz odalépett a férfihez és mondott neki valamit, amire a másik csak legyintett.
   - Most ne, Rhys, előbb el kell intéznem valamit!
   Emma felhorkant.
   Vajon mi elintéznivalója lehet? – tűnődött magában gúnyosan.
   Hirtelen két láb takarta el előle a kilátást, így azt már nem láthatta, ahogy Hook lemegy a kabinjába. Egy kupica jelent meg a látóterében és felnézve August mosolygott vissza rá.
   - Gondoltam erre szükséged lehet. – Emma hálásan fogadta el az italt és egy pillanat alatt le is húzta. A benne lévő folyadék valósággal marta a torkát, de örömmel fogadta. Eközben August helyet foglalt mellette és ő is ledöntötte a saját italát.
   - Ha arra gondolok, hogy majdnem bedőltem neki... – kezdett bele bosszúsan.
   - Miért, nem így volt?
   - Tessék?! – szaladt a magasba a lány szemöldöke.
   - Jó, talán nem feküdtél le vele...
   - Nem, én nem feküdtem le vele! Nincs talán! – vágott közbe a másik. August nem zavartatta magát, inkább töltött még rumot mindkettőjüknek.
   - ...de akkor is érdekel az, amit mond, vagy amit csinál. – átnyújtotta Emmának a poharat, egy röpke pillanatra hozzáérintette a sajátját, majd újfent meghúzta. Emma követte a példáját. – Azt kell, hogy mondjam, Emma, hogy a híres Hook kapitány már rég megnyert téged magának.
   A lány erre epésen felnevetett.
   - Hiszen ez nevetséges! Nincs igazad.
   - Persze, hogy ezt mondod... – mondta sejtelmesen. – De akkor miért zavar téged ennyire, hogy épp hogy viselkedik?
   - Mert... egy idióta!
   - Ezzel nem vitatkozom. – egy pillanatra találkozott a tekintetük és összemosolyogtak. - Szóval, ezúttal mit követett el? - tért rá a tárgyra és újratöltött mindkettőjüknek.
   Emma felhorkant.
   - Az előbb, amikor ostoba módon hallgattam rád és bementem Killianhez, Arielt találtam odabent... félreérthetetlen pozícióban.
   - És?
   A lány meglepetten kapta fel a fejét.
   - Mi az, hogy és?
   - Nem szex közben kaptad rajta őket... és van egy olyan érzésem, hogy ha most bemennél se lenne más a helyzet.
   - Persze, mert Killian kihagyná az alkalmat, hogy megfektesse Arielt. - a sellő nevét úgy ejtette ki, mintha nem lenne több a kutyaszarnál. Talán nem is állt messze a valóságtól.
   - Emma, te szerintem csak akadályokat keresel, ahelyett, hogy elkezdenél végre bízni.
   - Benne?
   - Bárkiben.
   Emma szólásra nyitotta a száját, de nem tudott erre mit mondani. Ezzel az állítással nem lehetett vitatkozni, mert ez igaz volt. Mégsem akarta hagyni magát átverni. Még egyszer nem. Ahhoz túl sok szarság történt már vele, hogy újfent elkövesse ezt a hibát. És ha ez azt jelentette, hogy egyedül marad, akkor vállalja a kockázatot. Különben is ott volt már neki Henry, úgyhogy teljesen soha nem marad újra magára. Meg... a szülei is itt voltak neki. Eszébe jutott, mit mondott Hooknak az előző éjszaka. Nincs szükségem arra, hogy egy férfi átöleljen... hogy megfogja a kezemet, simogasson, becézzen. Ahogy arra sincs, hogy meg kelljen neki felelnem. Amit ott mondott, igaz volt. Nem akart egy újabb embert az életébe. Már így is túl sokan lettek körülötte, akikre gondolnia kellett.
   Bárcsak megválaszthatnánk, hogy kivel törődünk... nem igaz? - visszhangzott a fejében Hook válasza, mire megdermedt.
   - Emma? - rángatta vissza August a valóságba.
   - Mi van?
   - Csak nem elgondolkodtattalak? - kérdezte egy bohókás mosoly kíséretében.
   - Fogd. Be. - hangzott a gúnyos válasz, mire a férfi felnevetett. Egyik karját könnyedén átvetette a lány vállán és finoman magához húzta.
   - Jajj Emma... hiányoztál. - mondta és egy pillanatra erősen megszorította. Emma halványan elmosolyodott és barátjára hajtva a fejét azt felelte.
   - Te is nekem. Örülök, hogy visszakaptalak. - lehet, hogy legtöbbször az idegeire ment az okos szemével és a ködös magyarázataival, de a kis fafiúnak mégiscsak sikerült belopnia magát Emma szívébe.
   Ezek után könnyedebb beszélgetés indult meg kettőjük között. August direkt vagy sem, de többet nem hozta szóba azt az átkozott kalózt, ahogy ő sem vágyott rá, hogy újra téma legyen... talán csak egy aprócska része, amit szeneslapáttal vert volna szét és ásott volna el aztán az elméje végébe egy kis virágágyás alá. De ezt gondosan megtartotta magának.
   Egy ideje már tartott köztük ez a kis csevej, mikor a hajó kapitánya végre előtűnt rejtekéről. Killian arcvonásai megkeményedtek, jóképű arcát összeráncolta, mintha nyomasztaná valami. Csak nem gondok voltak a szexszel Ariel és közte? A férfi elkapta a pillantását és azonnal feléjük vette az irányt. Remek...
   - Hát itt vagy! - szólalt meg, mintha legalábbis órák óta kereste volna. Aztán vetett egy pillantást Augusra, akihez Emma még midig szorosan közel ült, és felhorkant. - És vele.
   - Én is örülök, hogy újra látlak. - vágott vissza a másik férfi.
   - Akarsz valamit? - kérdezte Emma. Hook szeme dühösen felizzott.
   - Beszélni. Veled.
   Emma ráérősen hátradőlt, mutatva, hogy neki esze ágában sincs teljesítenie a férfi óhaját.
   - Nem kérés volt, Swan. - szólalt meg a kalóz, s elkapva Emma kezét felhúzta magához ellentmondást nem tűrően.
   - Mi a francot csinálsz?! - fakadt ki August idegesen és ő is felállt.
   - August, hagyd. - állította le gyorsan a lány és nyugodtan folytatta. - Bízd rám.
   Kitépte magát a kalóz keze közül és előtte indult meg egy tetszőleges irányba, de Hook hamar utolérte és a kabinja felé tessékelte. Emma gyanakvóan nézett szét. Eleinte arra számított, hogy Ariel még mindig ott lesz, esetleg a szex nyomai tetten érhetőek lesznek odabent, de aztán legnagyobb meglepetésére nem így lett. Minden rendezettnek tűnt. Ami persze nem zárta ki az esélyét, hogy az imént még a hableánnyal hancúrozott a férfi. És ha erre gondolt, erős hányinger tört rá. Megvárta, hogy Killian bezárja a kabinja ajtaját, aztán szembefordult vele és egy jól irányzott ütést mért az arcára.
   - Erős kezdés. - mondta Killian gúnyosan, miközben kezével az állkapcsát dörzsölte. - De persze nem is számítottam másra tőled.
   - Többet akarsz? Rajtam ne múljon... - és egy újabb pofon landolt Hook arcán, mire a férfi felnevetett. - Neked ez csak egy rohadt vicc, ugye? - kérdezte dühösen. - Az egész csak egy kibaszott vicc!
   Hook olyan gyorsan mozdult, hogy képtelen volt védekezni ellene. Elkapta Emma egyik karját, magával rántotta, s nekinyomta a mögöttük lévő kabinajtónak. A jobbjával lefogott kezét a lány arca mellett tartotta, kampójával pedig lent tartotta a másikat. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy ajkaik szinte összeértek, egymás lélegzetvételeit magukon érezték, a feszültség pedig valósággal tapintható volt kettőjük között. Hiába kapálózott, Emma nem tudott szabadulni. Csapdába esett.
   - Te komolyan azt hiszed, - kezdett bele indulattól fűtött hangon a férfi. - hogy ez nekem egy játék?!
   - Azonnal engedj el!
   - Rossz válasz, Swan. - s még közelebb nyomta magát hozzá, az altestük teljesen összeért. A kezét olyan erővel szorította, hogy már fájdalmat okozott vele a lánynak.
   - Szerinted - szólalt meg újból, figyelmen kívül hagyva erőszakos viselkedését. - én csak szórakozom veled?
   - Hook! - próbálkozott újra a másik.
   - Válaszolj! - rivallt rá a kalóz indulattól fűtött hangon.
   - IGEN.
   Súlyos csend telepedett közéjük, egyedül egymás szaporodó lélegzetvételeit hallották. Hosszú óráknak tűnő pillanatokig néztek egymással farkasszemet, majd Hook váratlanul engedett a szorításon és hátrált pár lépést. Tekintetével továbbra is a lányt fixírozta.
   - Talán előbb magadba kéne nézned és utána eldönteni, hogy ki játszik itt kivel... - mondta egy perccel később gúnyosan mosolyogva.
   - Mi a francról beszélsz?
   - A szálkás barátodról.
   Emma felvonta a szemöldökét.
   - August? Elnézést, hogy eltöltöttem egy kis időt egy olyan emberrel, akit a barátomnak nevezhetek, amíg te itt keféltél Ariellel! - amikor Hook felvonta a szemöldökét, folytatta. - Meg se próbáld letagadni! Tudom, hogy itt volt a kabinodban és azt is, hogy megígérted neki, hogy csatlakozol hozzá. - undorodó képet vágott. - Remélem kihancúroztad magad vele, mert mástól ne várj semmire.
   - Azt hiszed, hogy lefeküdnék vele?
   Emma keresztbe vonta a karjait a mellkasán.
   - Nem ez lenne az első, nem? - a férfi hallgatása mindent elárult. Az arca egy szempillantás alatt zárult be Emma előtt, ajkai vékony vonallá préselődtek. - Mi van? Nem mondasz semmit? - húzta az agyát a lány. - Nem próbálod meg kimagyarázni?
   - Miért? - kérdezte cinikusan a másik. - Érne valamit, ha azt mondanám, hogy tévedsz?! - ezúttal Emma volt az, aki csöndben maradt, mire Killian tett egy lépést felé. - Érne valamit, - folytatta, s tisztán ki lehetett venni a hangjából, hogy haragja mostanra már valósággal égette belülről. És épp kitörni készült.
   Még közelebb merészkedett felé.
   - Érne valamit, ha eléd állnék és a szemedbe nézve azt mondanám, hogy nem érdekel Ariel? Egy szemernyit sem. - Emma szándékosan kerülte a tekintetét. Nem akarta megadni a kalóznak az esélyt, hogy kibeszélje magát a helyzetből. - Ha egyszer az életben őszintén figyelnél arra, amit mondok, tudnád, hogy nem hazudok! - már szinte ordította a szavakat. A lány lehunyta a szemeit, mintha ezzel megszabadulhatna a férfi jelenlététől. - És végre elhinnéd, hogy az egyetlen kibaszott nőszemély, aki három napja kísérti a gondolataimat, az Te vagy!
   - Elég. - suttogta Emma olyan halkan, hogy Hook nem is hallhatta.
   - De hiába mondok neked bármit, úgysem hiszel nekem. Úgyse fogsz megbízni bennem.
   - Hiszen nem is ismerlek!
   - Egy fenét nem! - vágott vissza a kalóz dühösen. - Emma, te már akkor tudtad, hogy ki vagyok, hogy először megláttál.
   Emma kinyitotta a száját... majd becsukta anélkül, hogy bármit is mondott volna. Amikor legközelebb megszólalt, a hangja halk volt.
  - Nem kockáztathatom meg, hogy tévedek veled kapcsolatban. - Killian némán vizslatta őt, de olyan sokáig, hogy az már felért egy örökkévalósággal. Ez a kalóz semmiben sem hasonlított azokra a férfiakra, akikkel eddig dolga volt; okos szeme túl sokat látott, túl sokat tudott. A pokolba, hiszen már az első pillanatban meztelennek érezte magát előtte, amitől halálra rémült. Ahelyett azonban, hogy fejvesztve meneküljön az ellenkező irányba, még jobban belerángatta magát Hook bűvkörébe.
   - Miért engeded? - Emma a homlokát ráncolta. - Miért engeded, hogy az a féreg... - a férfi szemében lévő fekete árnyak azonnal elárulták, hogy kire gondolt. - az az önző, kegyetlen szemétláda még mindig, ennyi év után is hatással legyen rád?
   - Hook...
   - Hogy minden egyes tettedet, gondolatodat, érzésedet befolyásolja?
   - Hook, elég!
   - Nem, Emma, hallanod kell! Meg kell végre értened! Tovább kell végre lépned! Már épp elég időt vesztegettél el az életedből a bizalmatlanságra.
   - Fejezd be! Szart se tudsz te rólam! - tudta, hogy hazugság volt, de bármit megtett volna, hogy a másik végre elengedje.
   - Tévedsz. - felelte sötéten a kalóz. - Kettőnk közül te vagy az, aki nincs tisztában saját magával. Aki nem látja a saját értékeit.
   - Nincs igazad! - sziszegte a lány.
   - És tudod miért nem? - folytatta Killian. A szavak megállíthatatlanul törtek fel belőle. - Mert saját magadban sem hiszel.
   Erre a végszóra Emma sarkon fordult, keze már a kilincset szorongatta, mikor Hook ott termett mögötte és jobbjával nekidőlt az ajtónak.
   - Gyáva vagy. - Killian hangja halk volt, szavai azonban megsemmisítő erővel bírtak. Szembefordult vele, mire az az okos szempár mindössze milliméterekre került az övétől. Mérhetetlen elszántságot látott benne. - Gyáva vagy szembenézni a múltaddal és harcolni a jövődért. És... őszintén szólva, Emma, nem értelek. Nem értem, hogy egy ilyen erős, okos, talpraesett, gyönyörű nő hogy képes így élni az életét.
   - Befejezted?
   - Nem fejeztem be! Hát még mindig nem érted? Nem foglak békén hagyni! Se most, se pedig máskor! Soha.
   Néha az embert szembesíteni kell a saját tükörképével, gondolta Emma. És most nem a tükörben látott alakra gondolt, hanem amit más mutat meg nekünk.
   Ahogy a lány ott állt Hook kabinjában, mindössze milliméterektől a kalóztól, érezte, ahogy az iménti szavak mázsás súlyként omlottak a vállára.
   És vajon mi következett ebből?
   Hogy Killian fején találta a szöget. Azóta élte bizalmatlanságban az életét, hogy Neal felültette. És azóta volt magányos, amióta csak az eszét tudta. Ezt az elmúlt egy év némiképp enyhítette, de huszonnyolc év gondját nem lehet egy pillanat alatt elfeledtetni az emberrel... ahogy a fizikai sérülések sem gyógyulnak be egyik percről a másikra, úgy a pszichológiai sebek sem. És Isten tudja, kijutott neki belőle bőven. Olyannyira, hogy már-már elkönyvelte magában, hogy igazán jó dolgok vele nem történhetnek. Ha valami oknál fogva mégis beköszön a boldogság az életébe, abban a pillanatban jelentkezik is ki, amikor már épp felszabadult volna benne. Ironikus, nemde? Hogy épp az igaz szerelem szülöttje van örök boldogtalanságra és balszerencsére kárhoztatva. Ez a Megmentő átka.
   Az előtte álló férfi azonban... több szempontból is más volt. Amióta csak megismerte, azt a szenvedést érzékelte Killian gondosan felépített álcája mögött, amellyel Emma is nap mint nap találkozott. Egy saját démonaitól gyötört férfi volt, aki legalább annyi - ha nem több - szörnyűséggel találkozott már, mint ő, és valahogy mégis kijött belőlük. A lányhoz hasonlóan ő is egy túlélő volt. A sors pedig (már ha létezett egyáltalán) valamiért egy helyre sodorta őket, majd, mivel azonos életutat jártak be, azonnal meglátták a másikban önmagukat. És ki mégis ki tudná jobban szembesíteni önmagával, mint az, aki úgy látja őt, mintha csak a tükörbe bámulna?
   Különös, hogy mostanáig nem is tudatosult benne mindez.
   Na persze... mindig gondosan ügyelt rá, hogy ne nézzen nagyon mélyen a dolgok mögé.
   Túl fájdalmas volt.
   - Legyen! -  fakadt ki végül Emma ingerülten, majd mielőtt a másik megint beszélni kezdett volna, megragadta Hook ingének két oldalát, lehúzta magához a kalózt és keményen megcsókolta. Miközben a szája átvette az irányítást, a vér csak úgy tombolt az ereiben.
   A helyzet csak tovább fokozódott, mikor Killian legalább olyan erővel csókolta vissza.
   Kezével beletúrt a szőke hajzuhatagba, a másik pedig a lány dereka köré fonódott. Ajkaik durván, követelőzve tapadtak egymáshoz, majd mikor a férfi nyelve a nő szájába hatolt, Emma még erősebben kapaszkodott Hook ruhájába. Úgy érezte, hogy a lába bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot. Killian mindenütt ott volt; a nyelve a szájában, a keze a testén, férfiassága az alhasához nyomódva...
   Muszáj volt megszakítania a csókot, hogy levegőt vegyen, különben a végén még elájult volna.
   Amikor elhúzódott, homlokát Hookéhoz nyomta úgy, hogy az orruk hegye összeért. Mindketten ziháltak, mellkasuk szaporán emelkedett és süllyedt, mintha mind a ketten maratont futottak volna az imént. Emma abban a pillanatban pontosan tudta, hogy mire vágyott, mire volt szüksége és... hogy mit kellett mondania.
   - Most. - egyetlen szó. A hatás azonban, amit kiváltott, sokkal több volt.
   Killian szemei kipattantak és egy kicsit távolabb húzódva fürkészte Emmát, a visszakozás nyilvánvaló jeleit kutatva az arcán. Amikor nem látott semmi ilyesmit rajta, figyelmeztetően megszólalt.
   - Vigyázz, hogy olyan döntést hozz, amellyel képes leszel együtt élni. Mert bármi történik is most, az nem fog holnapra megváltozni. - Emma nem felelt, helyette egy szó nélkül lenézett tőle jobbra és egy megfontolt mozdulattal elfordította az ajtóban pihenő kis kulcsot. Hook olyan intenzíven kísérte végig eme tettét, akár egy ragadozó, amely támadni készült. A lány várakozva pillantott vissza a kalózra, akinek nem volt szüksége többre; ajkai birtoklóan estek neki Emmáénak. Megragadta a tarkójánál fogva és szorosan tartotta, majd mikor nyelvével behatolt a lány szájába, még szorosabban ölelte magához és az altestével előredöfött. Emma testén jól eső borzongás futott végig. Körmével belevájt a másik vállába.
   Hook magában káromkodott egyet, aztán egy villámgyors mozdulattal megpörgette a lányt és az ágy felé irányította magukat. A matracnak ütközve aztán lefektette Emmát a takaró tetejére, majd fölé tornyosulva csókolta tovább.
   Nemsokára ez már nem volt elég.
   Olyan mohón, ahogy korábban a szájára is rávetette magát, Hook keze becsúszott a lány inge alá és megérintette finom bőrét. Kampós kezét türelmetlenül  húzta végig a gombok mentén, mire azok azonnal megadták magukat a férfi akaratának. Mintha nekik is ugyanaz lett volna a céljuk: a korlátlan hozzáférés.
   - Basszus... - bukott ki Killianből. - Milyen...
   Emmát egyáltalán nem érdekelte, mit akart mondani: egy szempillantás alatt megragadta a nyakát és lehúzta magára a fejét.  Amikor Killian nyelve a bőréhez ért, Emma felsőteste felugrott az ágyról. Ez az követelőző, szenvedélyes mozdulat Hook önuralmának utolsó morzsáját is elpusztította. Egy szempillantás alatt újra átvette az irányítást, Emma háta alá dugta a kezét és feljebb emelte, miközben a másik kezével a lába közé nyúlt.
   - Killian... - lehellte a lány, de a férfi azon nyomban belé fojtotta a szót, ahogy ajkai megtalálták az övét. Ujjaival beletúrt a kalóz dús, barna hajába, míg lábait összekulcsolta a derekán.
   Az események ezután villámgyorsan követték egymást: a ruháktól való nem-túl-szomorú búcsútól kezdve addig a pillanatig, hogy Killian újra Emma fölé tornyosulva közelített felé. Majd az idő egyszeriben elvesztette minden jelentőségét. Egy hosszú, végtelennek tűnő pillanatig nem történt semmi. Minden megdermedt körülöttük. Tényleg meg fog történni, döbbent rá hirtelen Emma. Mellkasa egyre szaporábban emelkedett és süllyedt, mialatt tekintete összekapcsolódott Killianével. Arcáról a csodálat és a mindent elsöprő vágy elegye volt leolvasható, hűvös visszafogottságnak vagy cinikus mosolynak nyoma sem volt ezúttal.
   Aztán lehajolt, hogy megcsókolja, miközben csípőjével egy erőteljes mozdulattal előredöfött.
   Válaszul Emma felnyögött, s fejét hátravetette, mikor Killian a mellkasára hajolva mozogni kezdett benne. Ó, Istenem! - ez volt Emma utolsó gondolata, mielőtt teljesen átadta volna magát az érzésnek...és egyúttal Killiannek.