Modern Myth 3.

Heeeellllóóóóó!

Ezt a fejezetet Kukulennek és Itüszinek ajánlanám elsősorban;) Nélkületek nem ment volna:)

Addig is (meg azután is) Boldog és Sikerekben gazdag Újévet kívánok mindenkinek!:)

Enjoy!

3.

   - Megérkeztünk. – szólalt meg Hook órákkal később, mikor végre megérkeztek a kikötőhöz. Emma fáradtan nézett fel és egy hatalmas hajóval találta szemben magát, mely egymagában állt a hullámzó tengeren, ám így még félelmetesebbnek hatott a kihalt környéken. - Engedjétek meg, hogy bemutassam az én leghűségesebb társamat, az egyetlen Jolly Rogers-t. – húzta ki magát büszkén a kalóz, miközben tekintetét hajóján legeltette. Emma kíváncsian nézett végig a méretes bárkán, amely egy cseppet sem hasonlított a mesében látott változatára. Hozzászokhatott volna már ehhez, elvégre ebben a világban semmi sem volt olyan, mint a történetekben, amelyeket olvasott, hallott, vagy esetleg látott, még ha innen is származtak gyermekkora regéi.

   - Leghűségesebb társ? Akárhogy is nézem, ez akkor is csak egy hajó, Hook.

   - Megsérti az érzéseimet, Ms Swan! – felelte a férfi sértődötten.

   - Nem is tudtam, hogy vannak érzéseid... – vágott vissza gúnyosan a lány.

   - Ha a hajómról van szó, nem ismerem a tréfát.

   - Remek. Nagyszerű. Gyönyörű a hajód, Hook. – préselte ki a fogai közül Snow a szavakat. – Felmehetnénk rá végre? – Killian nevetve vállat vont, majd egy picit emelt a még mindig az ölében cipelt, sérült Mary Margareten.

   – Rendben... csak utánam. – mondta hátrapillantva a megcsappant csoport két további tagjára és elindult. Emma és August egy pillanatra összenéztek, majd a lány vállat vont és követték.

   Felmentek a fedélzetre, ahol négy, nem éppen tiszta kalózzal kerültek szembe, akik lustán heverésztek a hajón. Emma a homlokát ráncolta. Ennyi lenne a férfi legénysége? Egy hosszú perc múlva felpillantott az egyik.

   - Kapitány! – kiáltott fel meglepetten, mire a többiek is egycsapásra összeszedték magukat. – Nem számítottunk, hogy ilyen hamar visszaér... – szabadkozott.

   - Igen, azt látom, Harvey. – nézett végig a társaságon Killian, majd egyet intett a fejével a férfinek – Harvey-nek – aki azon nyomban ott termett mellette. – Hozd fel lentről az egyik priccset. – a másik további kérdés nélkül bólintott, aztán felnyitotta a kabinajtót és eltűnt odalent. Emma eközben odalépett Hook-hoz és halkan azt kérdezte.

   - Ennyi a legénységed?

   - Ami megmaradt belőle. – vágta rá egyszerűen a férfi.

   - Hol vannak a többiek?

   - Egy részét elragadta magával az átok... a többit pedig a kaszás. – mondta egy pillanatra a lány szemébe nézve, mikor Mary Margaret készségesen félbeszakította a pillanatot.

   - Fogd vissza magad, cowboy! – Hook röviden felnevetett, de nem fordult el, csak mikor Harvey alig egy perccel később visszatért a fekvőhellyel, amire Hook, amilyen óvatosan csak tudta, lefektette Mary Margaret-et, aki felszisszent. – Így. Nyugodtan helyezze magát kényelembe, m’lady. – felelte egy 250 Wattos mosoly kíséretében és várakozón tekintett a nőre, aki korántsem volt olyan vidám, mint a kalóz.

   - Remélem nem várod, hogy megköszönjem?

   - De, pontosan erre várok. – felelte csipkelődve.

   - Mi lenne, ha inkább azzal foglalkoznánk, hogy legyen tovább? – szakította félbe őket Emma. - Túl sok időt pazaroltunk már el az erdőjárással. Minél előbb vissza kell jutnunk Storybrooke-ba!

   - Igazad van. – ismerte be Snow, majd rögtön utána összerándult a fájdalomtól, amely még mindig ott lakozott a testében és újra, meg újra emlékeztette erre. Felnézett a kalózra, aki keresztbe tett kézzel ácsorgott és reménytelien azt mondta. – Remélem van nálad valami, amitől helyrejön a lábam.

   Hook szemöldöke megemelkedett.

   - Nincs. – felelte meglepődve. – Minek néz engem, m’lady? Gyógyítónak? – vigyorogva csóválta a fejét. – Kalóz vagyok, ha eddig nem lett volna elég egyértelmű...

   - Igen, kalóz! Aki mindent ellop, ami mozdítható! – vetette ellen a nő.

   - És értékes.

   Mary Margaret szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Egy pillanatra lehunyta a szemeit és megrázta a fejét.

   - Mégis mi másért hoztál volna ide?

   Hook nem felelt, csupán egy átható pillantást vetett a nőre és figyelte, ahogy lassacskán összerakja magában idecipelésének valódi, eddig ki nem mondott, bár mindvégig nyilvánvaló okát. Szemei tágra nyíltak a felismerés percében, aztán idegesen kifakadt.

   - Szó sem lehet róla!

   - Mary Margaret... – szólalt meg halkan Emma, mire a nő ráemelte tekintetét.

   - Ugye nem az ő pártját fogod?!

   - Figyelj...

   - Nem tudom, észrevette-e, de két nap alatt két embert vesztettünk el... – vágott közbe Killian. – Vagyis, ha ilyen tempóban haladunk három napunk maradt, mielőtt mindenkit utolér a végzete. És maga, milédi, még csak járni sem tud.

   Emma bólintott, majd...

   - Várj egy percet! Három? – kérdezte megrökönyödve. – Hiszen négyen vagyunk.

   - Bútorzatokat nem veszek emberszámba. – felelte Hook egyszerűen, mire hátulról August nekirontott. Mielőtt azonban elkaphatta volna, a férfi könnyedén kitért előle, s így a földön landolt. Killian az oldalához lépett és belerúgott egyet a másikba, aki erre a hátára fordult. A kalóz előhúzta a kardját a tokjából és August nyakához szegezte, megmaradt legénysége pedig egyből izgalomba jött és köréjük gyűltek.

   - Hook, ne! – kiáltott fel Emma.

   Figyelmen kívül hagyva a lányt, közelebb hajolt a férfihoz és halk, de egyúttal erőt parancsoló hangon megszólalt.

   - Had áruljam el, hogyan is működnek a dolgok itt, a hajómon; én vagyok a kapitány, én adom az utasításokat, és egyúttal én rendelkezem az életed felett is. Azt javaslom, békülj ki vele, vagy tűnj innen. Érthető voltam? – August kelletlenül előrebiccentette a fejét, mire Hook ajkai újfent felfelé görbültek. Visszatette kardját a hüvelyébe és visszafordult a lányokhoz. – Akkor indulhatunk?

   - Hogy mi? – kérdezett vissza Snow. – Az előbb meg akartad ölni August-ot, most meg úgy teszel, mintha meg sem történt volna?

   - Drága hölgyem, ha meg akartam volna ölni ezt a két lábon járó tűzifát, akkor biztos lehet benne, amikor azt mondom, hogy már halott lenne.

   - Akkor térjünk rá, hogy miért nem maradok itt...

   - Nincs más lehetőség. – szakította félbe Emma. Mary Margaret már épp készült volna a visszavágásra, mikor lánya higgadtan folytatta. – Vissza kell jutnunk Storybrooke-ba. És ha itt ácsorgunk egy helyben, akkor sose fogunk. – anyja szája vékony vonallá préselődött. – Csak bízz bennem ebben, oké?

   - Bízom benned, – válaszolta a másik, miközben megállás nélkül Hook-ot mustrálta. – ebben.

   Emma biztatóan bólintott, majd a kalózra irányult a figyelme.

   - Tudnál nélkülözni egy inget?

   Hook kivillantotta – meglepően – hófehér fogsorát, amitől a lány egyből meg is bánta iménti kérdését. A férfi mégsem tett semmilyen megjegyzést, csak a kabinja felé bökött a fejével és elindult, ő pedig szitkozódva követte. Távolodóban hallotta a legénység sokatmondó hümmögéseit és szinte olvasni tudta Mary Margaret gondolatait, arról nem is beszélve, hogy anyja tekintete lyukat égetett a hátába.

   A szoba egyáltalán nem volt nagynak mondható, sőt inkább volt zsúfolt, mint tágas. Egy ablak volt a helyiségben, előtte foglalt helyet egy termetes ágy, mely bevetve várt gazdájára. El sem akarta képzelni, hányan fordulhattak már meg azon a matracon... és lepedőn. Mivel biztos volt benne, hogy Hook nem ad annyit a higiéniára, hogy egy-egy alkalom után lecserélje.

   Hook az ágy melletti nagy szekrényhez lépett és szélesre tárta az ajtaját, mialatt Emma körbekémlelt. A kabin tele volt mindenféle vacakkal, melyeket bizonyára az évek során lopkodott össze, s melyeket Emma – mivel sosem volt egy szentimentális alkat – ostobaságnak tartott megőrizni.

   - Egy kalóz mindig megőriz valamilyen souvenirt a hódításai után. – mondta a lánynak, mikor észrevette, hogy a relikviáit szemléli. Emma alig észrevehetően fintorgott egyet, ami persze nem kerülte el a férfi figyelmét. Röviden felnevetett. – Nem egy érzelgős típus, jól mondom, Ms Swan?

   - Pofa. Be. – szólta le Hook-ot, aki egy bájos mosolyt varázsolt az arcára, úgy nézte Emmát. Állta a tekintetét, s egy kicsit közelebb hajolva hozzá halkan beszélni kezdett. – Lehet, hogy a legtöbb nőnél ez beválik, de én nem dőlök be ennek a nézésnek. Hol az az ing?

   Killian nyugtázta magában az imént hallottakat, majd továbbra is derűs hangulatban mutatott a szekrényre. Emma belepillantott. A kétajtós szekrény egyik oldalán a vállfák és a polcok teli voltak női ruhákkal, míg a másikon Hook kollekciója sorakozott fel, ahonnan a férfi épp kivett két ruhadarabot. A lány émelyegni kezdett, mikor eszébe villant egy előbb elhangzott mondat; úgy tűnik a hódítás kifejezés a nőket, akikkel lefeküdt is magába foglalta, s ezek lennének a tőlük származó souvenirek.

   Mielőtt Hook bezárta volna a saját oldalán a szekrényt, Emma kikapott belőle egy fekete inget és becsapta az „ereklyéket” őrző ajtót.

   - Az az enyém, Ms Swan. – közölte a lánnyal, aki unottan nézett vissza rá.

   - Inkább bújok bele ebbe, mint bármibe azok közül. Különben sem az én világom a hosszú ruha, vagy a giccses fölső.

   - Most, hogy jobban belegondolok, én is szívesebben nézem el magát a saját ingemben. – felelte rövid gondolkodás után. Emma a szemeit forgatta.

   - Nagyszerű. – hagyta rá. - Most pedig... kimennél?

   A kalóz láthatóan megilletődött a kérdéstől.

   - A saját kabinomból? Ne vicceljen, Ms Swan! – nevetett fel, de a következő pillanatban már megváltozott a tekintete. – Különben is... – lépett közelebb hozzá, miközben alaposan végigmérte Emmát, akárcsak egy darab húst. Alig néhány centiméterre állt meg tőle. Tengerkék szemei hosszan elidőztek a lány ajkain. – úgy hiszem el kellene ide egy segítőkéz. – fejezte be a szemeibe nézve.

   Nem tett semmilyen további mozdulatot, mintha csak az engedélyre várna. Csak ott állt előtte, olyan közel hozzá, hogy bőrén érezte leheletét. Csapdába esett. Igaz, hogy könnyedén kihátrálhatna, ha úgy tartaná kedve, de mióta futamodott ő meg? Nem, nem adja meg ezt az örömet Hook-nak. És a másik opciót sem fogja választani. Még akkor sem, ha jelen pillanatban a férfi testének minden egyes porcikája úgy vonzotta magához, mintha egy darab mágnes volna. És ha Emma volt a piros fele, akkor az előtte lévő személy pedig az a nyavalyás kék pólus, amely addig nem hátrál meg, amíg magához nem tapasztja.

   Na azt már nem! – határozta el magában eltökélten. Ezúttal ő volt az, aki a köztük lévő aprócska távolságot még tovább csökkentette. A kalóz elégedetten görbítette felfelé a száját, mialatt Emma tekintetével fogva tartotta.

   - Igazából... – kezdett bele. Hangja nem volt több, halk suttogásnál. – kettőre lenne szükségem. – fejezte be, s egy gonosz mosoly jelent meg az ajkain. Hook egy pillanatra összehúzta a szemeit, majd kirobbant belőle a nevetés.

   - Szép volt, Ms Swan! Szép volt. – felelte a férfi elismerően, azzal ellépett a lánytól és az aprócska fürdőkabinhoz ment, némi teret hagyva ezzel Emmának. Kinyitotta a kis helyiség ajtaját és belépett, közben már lassan elkezdte jobbkezével kibontani mellénye derékövét. A procedúra, amíg eljutott a levétel-fázisig igen nehézkes volt, ilyenkor mindig megérezte másik kézfejének hiányát, mely éjjel-nappal kísértette. Hiába a sok, hosszú év, hogy megszokja, elfogadni mégsem tudta. Hogy tudta volna? Akarata ellenére csonkították meg azon a bizonyos napon. És nem az volt az egyetlen, amit akkor elvettek tőle. Bosszúra szomjas lelke mérgezte szívét attól a pillanattól kezdve, s addig nem nyugszik, míg kampója vége újra bele nem szúródik a bűnös szívébe. Míg végre elégtételt nem vehet Rumplestiltskin-en.

   Leráncigálta magáról a mellényt és hanyagul a földre dobta. Az ingnél, mivel a későbbiekben már biztos volt benne, hogy nem fogja hordani, az egyszerűbb utat választotta; kézbe vette a borotvakését, és ruhája tetejéhez igazította, majd végighúzta rajta, lefelé haladva. A gombok azonnal elengedték a ruhát és némelyik a földön koppanva landolt.

   Miután attól a ruhadarabtól is megszabadult, magára vette új ingét. Épp az új mellényébe bújt bele, mikor egy pillanatra belenézett a tükörbe, s tekintete ott is ragadt; Emma épp akkor kapta le magáról a pólóját, s vált láthatóvá a férfi előtt csupasz háta. Hook ösztönösen fordult hátra, dőlt az ajtófélfának és vonta keresztbe karjait a mellkasán, mialatt szemei szüntelen a lány derekát és lapockáját szemrevételezték lassan, alaposan. Szeretett volna közelebb menni hozzá, egészen közel, mint amennyire az imént álltak egymástól, s kezével végigsimítani a lány nyakán, ezt követően pedig ajkaival is megérinteni selymes bőrét. Maga felé fordítani, elhalmozni csókjaival és még tovább menni. Igen, nagyjából erre vágyott. Kivéve, hogy nem tette meg. Ott maradt, ahol volt, s egyedül a gondolatait engedte messzire szárnyalni és szemeit legeltetni az eléjük táruló látványon. Lehet, hogy kalóz volt, de nők terén szerette, ha a partnere is benne volt abban, amit csinált. Emma viszont jelenleg előbb döfte volna belé saját kampóját, minthogy hagyta volna magát elcsábítani. Nem számít. Hook szerette a kihívásokat, gondolta magában mosolyogva és tovább mustrálta a lányt. Felül egyedül egy fekete fehérnemű maradt rajta, mely korántsem takart annyit, mint az itteni hölgyeknél. Szőke haja lágyan omlott a hátára, de Emma kisvártatva előresöpörte, hogy felvegye az inget magára, aztán visszaparancsolta tincseit a háta mögé és elkezdte begombolni a ruhadarabot.

   Nagyjából két perc múlva idegesen felmordult.

   - Hány kicseszett gomb van ezen?! – kérdezte hátrafordulva, mikor meglátta az őt méregető férfit, széles vigyorral az arcán. Emma is összekulcsolta a karjait maga előtt. – Mondd csak, hány éves vagy? Öt?

   - Mintha maga nem bámult volna, Ms Swan... – vágott vissza vidáman a másik.

   - Csak a bénázásod. – felelte bosszúsan, mire Hook mindentudóan bólogatott, mint aki egy pillanatra se hitte el, hogy amit mondott, az esetleg igaz. Emma odaviharzott és beleboxolt a kalóz mellkasába, akinek jókedve erre csak tovább növekedett. Odahajolt a lányhoz és kihívóan azt mondta.

   - Sok sikert, Ms Swan. De szólok, hogy magas a fájdalomküszöböm.

   - Mondd annak, akit érdekel. Én lelépek. – és már ment is az ajtóhoz. Keze már a kilincset szorongatta, mikor Hook utánaszólt.

   - Ms Swan, még egy szóra! – a lány kelletlenül hátrafordult és látta, hogy a férfi a rajta lévő kigombolt ruhákra bök a fejével. – Segítene begombolni?

   Emma hitetlen arcot vágott.

   - Mégis melyik mondatomból vetted ki, hogy segítenék neked felöltözni?

   - Ó, tudok én olvasni a sorok között. – felelte kacsintva.

   - Ezek szerint mégsem.

   - Rendben, maga akarta... csak tudatnám, hogy így jóval több időt fogunk még tölteni a hajómon, ahelyett, hogy elindulnánk végre... – várakozással telve nézett Emmára, aki rövid habozás után elfojtott magában egy káromkodást és visszament a férfihoz.

   - Ne gondold, hogy nem törlöm le egy perc alatt azt az ostoba vigyort az arcodról! – szólalt meg fenyegetően, miközben elkezdte alulról összegombolni az ingét.

   - Miféle ostoba vigyort? Nincs is semmiféle ostoba vigyor az arcomon, Ms Swan. - a lány szemei találkoztak az övével. – Ez az elégedett vigyorom.

   - Tökmindegy.

   Egy ideig mindketten csendben voltak. Emma próbált minden erejével arra koncentrálni, amit csinált, de tekintete időről-időre megakadt az ing takarása mögött rejlő izmokon. Ujjai olykor-olykor hozzáértek a férfi bőréhez, s égető erővel hatottak rá. Ilyenkor mindig gyorsan össze kellett szednie magát, nehogy valami hülyeséget csináljon. Mert az évek tapasztalatai alapján ilyenkor mindig hülyeség következett a maga részéről.

   - Tetszik, amit lát, Ms Swan? – szakította félbe a hosszúra nyúló csöndet Hook. Emma fel sem nézve rá, válaszolt.

   - Abbahagynád végre a Ms Swan-ozást?

   - Előbb válaszoljon a kérdésre. – felelet viszont nem érkezett. Már a szegycsontjánál járt, mikor Killian hirtelen elkapta a kezeit. Csodálkozva nézett fel rá. – Azt már nem kell. – ez után nem mondott többet. Úgy maradtak mind a ketten, egymást tekintetének kereszttüzében. Valami mélyen belül felizzott Hook szemeiben, valami, ami lángra lobbantotta Emmát is. Feltüzelte és megfélemlítette. És ezt nem viselte jól. Utálta ezt a sebezhető állapotot, amibe került. Még mindig őt figyelte, miközben érezte, hogy a férfi finoman végigsimít a kézfején. Aztán megismételte a mozdulatot. Emma szíve össze-vissza zakatolt a mellkasában, arról nem is beszélve, hogy teste valósággal égett a vágytól. Utálta magát érte, de láthatóan nem tudott parancsolni a központi idegrendszerének, amely a hormonszintjét az egekig növelte. Emma egy nagy nyelés kíséretében hangosan kifújta a tüdejében felgyülemlett levegőt, amiről egészen odáig nem is tudta, hogy magában tartotta és ami láthatóan meglepte Hook-ot. – Nocsak, nocsak... – suttogta egy hangyányit oldalra döntött fejjel. Ajkai sarkában egy halvány, hitetlen mosoly játszott. – Milyen... meglepő fordulat... – tekintete a lány szájára tévedt, amíg alig észrevehetően megnyalta a sajátját. – Kíváncsi lennék, mégis mekkora vajon ez a változás. – azzal hátrálni kezdett és gyengéden húzta magával Emma kezeit is, aki pedig lassan előrefelé haladt.

   Állj meg! – parancsolt magára. – Mégis mit csinálsz? Ilyen könnyen megadod magad Hook-nak egy kis szexért? – igen, pontosan ezt csinálta. Bármi megtenné most neki.

   Ekkor a férfi egy erőteljes mozdulattal magához rántotta Emmát, s míg kampó nélküli kezével a derekát ölelte át, a másikkal beletúrt aranyszőke hajzuhatagába. A lány lehunyta szemeit, mikor megérezte csukott szemhéján Hook ajkait és bőrén borostájának szúró érintését. Egyre szaporábban vette a lélegzetvételeket. Kezeivel most már leplezetlenül tapintotta meg a kalóz fedetlenül maradt mellkasát, s csúsztatta fel a nyakára, miközben Killian folyamatosan haladt a szája felé...

   - Hé, Emma! Jönnétek... – nyitott be váratlanul August és repítette vissza Emmát villámgyorsan a valóságba. A páros egy emberként kapta az újonnan érkező felé a fejüket. – már... – fejezte be tétován a mondatot. A lány fejéből egy csapásra felszállott a rá nehezedő köd, s újra tisztán látott mindent. Beleértve, hogy mekkora orbitális nagy őrültséget csinált majdnem. Visszanézett Hook-ra, ám szemeiből ez alkalommal undor és megvetés sugárzott, mintsem a vágy, ami az imént kis híján az ágyba sodorta őket.

   - Megyek! – szólt dühösen és azzal kitépte magát Killian karjai közül, felkapta az ágyról a bőrkabátját és kiviharzott az ajtón. Mikor elhaladt August mellett, a férfi csipkelődve azt mondta.

   - Mint a mágnes, nem igaz?

   - Pofa. Be. – felelte ingerülten, de elkapta a kezét és húzta magával. – Figyelj, August, szeretném, ha nagyon vigyáznál Mary Margaret-re! Megtennéd ezt nekem?

   - Persze, de nem lenne célszerűbb, ha te maradnál itt vele?

   - Te mondtad, hogy még nem vagy teljesen önmagad! Hook meg az első alkalommal ott hagyna téged, amint lehetősége nyílik rá. Nem, neked kell itt maradnod.

   - Biztos, hogy jó ötlet? Te és Hook...

   - Mi?

   - Mi, mi? Fél perce még odabent smároltatok a kabinban!

   - Nem – vette lejjebb a hangerőt Emma. – smároltunk!

   - Pedig az ajtóból nagyon úgy tűnt... – magyarázta mosolyogva, karba tett kézzel.

   - Akkor s... – próbált volna még tovább mentegetőzni, de Hook ekkor félbeszakította.

   - Indulhatunk, Ms Swan? – kérdezte, s immáron piros mellénye is be volt gombolva és magára vett még egy hosszú, fekete bőrkabátot is. A lány bólintott és visszamentek Snow-hoz. A nő ugyanott feküdt, ahol hagyták, talán kicsit idegesebb volt, mint mielőtt átöltöztek volna. Mind Emmát, mind Hook-ot végigmérte, aztán az ég felé emelte az arcát.

   - Mindketten piros, feketében. Csodás. – Emma ránézett a férfira, s akkor tűnt csak fel neki az öltözékükben lévő hasonlóság. Hook ellenben szélesen mosolygott, s a derekánál fogva közelebb vonta magához a lányt.

   - Ugye, hogy mennyire összeillünk? – Emma sietve ellökte magától és csupán egy gyilkos tekintettel illette, mielőtt odament volna az anyjához.

   - Vitatkozni fogsz? – érdeklődte Mary Margaret-től, aki becsukta a szemét egy pillanatra.

   - Nem lenne értelme. – újra rápillantott. – Csak nem tetszik ez nekem.

   - Nem lesz semmi baj. – nyugtatta le a nőt. – Megszerezzük, ami kell és mehetünk haza.

   - Úgy legyen! – görbítette felfelé a szája sarkait. Emma örömmel nyugtázta magában anyja engedélyét, aztán bólintott egyet August felé és szembefordult Hook-kal.

   - Indulhatunk!

   - Á-á, van még valami, Ms Swan. – a lány várakozón tekintett rá, s Killian megemelte megcsonkított kezét. – A kampómat, ha szabadna kérnem. – Emma kivette az említett fegyvert kabátja zsebéből.

   - Egy feltétellel.

   - Nem szokásom alkudozni. – válaszolta összehúzott szemmel.

   - Akkor ez nálam marad... – vonta meg a vállát a lány, mire Hook elmosolyodott.

   - Jogos. Árulja el, mit óhajt tőlem, Ms Swan?

   - Mondd meg az embereidnek, hogy hozzá ne merjenek nyúlni se Mary Margaret-hez, se August-hoz!

   - Legyen! – felelte nevetve és a legénysége felé fordult. – Hallottátok a hölgyet! Most pedig... – nyújtott jobbját Emma felé, aki egy perc késlekedéssel belehelyezte a kampót, ám mielőtt elvette volna a kezét, még annyit hozzátett.

   - Rajtad tartom a szemem!

   - Nem is vártam mást, Ms Swan. – mondta egyszerűen a férfi, miközben a helyére rögzítette a kampót. – Csak maga után! – felelte vigyorogva és mindketten elindultak.  Csendben sétáltak le a hajóról, s bár Emma remélte, hogy ez a hallgatás tovább fog folytatódni, sajnos azonban Hook amint hallótávolságon kívülre kerültek, megszólalt.

   - Ugye tudja, hogy csak egy hajszálon múlt?

   - Micsoda? – kérdezte a homlokát ráncolva.

   - Ne tegyen úgy, mintha nem tudná! – bökte gyengéden oldalba a férfi. Emma nem felelt, egy ideig értetlenül meredt Hook-ra, aztán megpróbált továbbmenni, de a másik beleakasztotta kampóját és visszarántotta. – Ha nincs az a fatuskó, már ki tudja milyen pozícióban boldogítanánk egymást... – mosolyodott el a végére. Emma gyorsan kibújt a kampó rabságából.

   - Biztos lehetsz benne, hogy semmilyenben!

   - Ugyan már, Ms Swan! – villantotta elő hófehér fogsorát. – Előttem igazán nem kell megjátszania magát!

   - Mit játszok én meg? Az undoromat? Az utálatot? Egyik sem megjátszás.

   - Ó, dehogynem. – nevetett fel. – Vallja csak be, hogy tetszem magának! Előbb utóbb minden nő átesik ezen, nem nagy ügy.

   - Átesik? Nem inkább beléd esik? – vonta keresztbe a mellkasa előtt a karjait és gúnyosan nézett végig a másikon.

   - Maga mondta! – felelte Killian egy kacsintás kíséretében.

   - Szóóóóóval... – kezdett bele Hook. A hosszan kiejtett ó-ból Emma arra következtetett, hogy valami kényes téma következik. Már megint.

   Felsóhajtott.

   - Mi van? – bukott ki belőle. Az elmúlt – nagyjából – egy órában nem ez az első ilyen alkalom, hogy a férfi próbálta megtörni a kettőjük közé férkőző csöndet.

   - Miért akar mindenáron visszajutni Storybrooke-ba? Elvégre ennek a helynek is megvannak a maga szépségei.

   Emma cinikusan elmosolyodott

   - Persze, biztos, de elég nehéz a tájban gyönyörködni, mikor ogrék, zombik és vérfarkasok elől kell menekülni.

   - Nos, nekem sikerült... – nézett sejtelmesen a lányra. A férfi felé pillantott, aki kacéran felhúzta a szemöldökét, ő pedig válaszul újfent ütést mért rá, ezúttal viszont a vállára és nem a mellkasára. Hook felnevetett, mire Emma csak a szemeit forgatta.

   - Inkább az utat figyeld, ne engem! – vágott vissza.

   - Túl sokat idegeskedik, Ms Swan! Engedjen fel egy kicsit. Mellesleg úgy ismerem az utat, mint a saját tenyeremet.

   - Remélem nem a balról beszélsz, mert akkor elég nagy bajban vagyunk... – Killian egy pillanatra ráemelte a tekintetét, aztán vissza az útra és az ajkain már meg is jelent az a jól ismert, jellegzetes mosolya.

   - Válaszol a kérdésemre, Ms Swan? – szólalt meg néhány perc múlva és újra felé fordította minden figyelmét. – Vagy ez is megválaszolatlan marad, mint az az egy a kabinban?

   - Te miért akarsz?

   - Már elmondtam.

   - Igen, de te sem gondolhattad, hogy megelégszem annyival. – nézett farkasszemet Hook-kal. Akkor tűnt fel neki, hogy egy helyben álltak és egymással szemben voltak. – Ki az a krokodil, akit annyira meg akarsz nyúzni? – hiányzó csuklójára pillantott. – Ő vette el a kezedet, ugye?

   Hook elismerő pillantással jutalmazta.

   - Okos lány.

   - Ki ő? – faggatta tovább. - Hogy hívják?

   - Ó, ezt akár én is kérdezhetném magától, Ms Swan. – tért ki ezúttal Ő a felelet elől egy 250 Wattos mosoly kíséretében. Emma meglepetten figyelte a másikat.

   - Mi?

   - Hogy hívják azt a férfit, aki porrá zúzta a férfiakba vetett bizalmát?

   Erre a kérdésre Emma állkapcsai megfeszültek egy pillanatra.

   - Nem tudom, miről beszélsz.

   - Persze, hogy nem. – hagyta rá, mintha ő jobban tudná a választ. Mégis hogy képzeli? Hiszen még csak nem is ismeri, erre nekiáll itt mindentudóan elemezni őt? Na azt már nem! – gondolta fogcsikorgatva. Dühében nekiszegezte egyik mutatóujját Killian mellkasának.

   - Nem tudsz te semmit se rólam! – azzal faképnél akarta hagyni Hook-ot, de neki más elképzelései voltak. Ez alkalommal a jobbjával ragadta meg a lány karját.

   - Ha ez tényleg így van, akkor most miért ideges?

   - Nem vagyok! – felelte indulatosan, de már ő is érezte a hangjában az indulatot, amely az eltemetett emlék előásásakor tört elő belőle. Az volt a szerencséje, hogy a koporsó fedele csukva maradt és ennek így is kell maradnia. A legkisebb szüksége sem volt most arra, hogy Neal-re gondoljon.

   Lefejtette magáról a kalóz kezét és folytatta az utat. Nem telt bele fél perc, hogy meghallja Hook sietős lépteit mögötte, de Emma nem lassított saját tempóján. Egyenesen előre szegezte a tekintetét, amikor megpillantott valami fényes tárgyat maga előtt. Odalépett hozzá és a kezei közé vette. Egy arany gomb volt. Az ujjai közt forgatva és a homlokát ráncolva fordult hátra a férfihez, aki érdeklődve nézte a lányt. Ő azonban a mellényét vizslatta. Aminek aljáról hiányzott egy pontosan ugyanolyan gomb, mint ami a tenyerében volt.

   - Azt hiszem, elhagytál valamit... – nyújtotta oda neki a talált tárgyat. - Úgy egy órája, amikor először sétáltunk el erre!

   - Nahát! – lepődött meg a kalóz. – Hogy kerülhetett ez ide?

   - Úgy, hogy körbe-körbe megyünk, Hook! Ez az egész egy időpocsékolás volt! Ennyi erővel te magad is begombolhattad volna az inged. – bökött fejével az említett ruhadarabra. – mit számított volna még azt az időt is elvesztegetni...

   Killian közelebb hajolt hozzá csábos mosollyal az arcán azt felelte.

   - Ugyan, Ms Swan! Nem bánta azt maga... egyáltalán. -

   Emma röviden felnevetett, de közben újfent a szemeit forgatta.

   - Öntelt vagy.

   - Micsoda meglepetés! – vigyorodott el, majd váltott hirtelen komolyra és keresztbe tette a karjait. – Maga pedig bizalmatlan.

   - Inkább óvatos.

   - Tudja, ki kellene próbálnia valami újat, Ms Swan... úgy hívják: bizalom. – nézett mélyen a szemeibe.

   - Képzeld, kipróbáltam és látod, mi történt... – széttárt karral, gúnyos mosollyal körbenézett. – eltévedtünk!

   Hook viszont a legkevésbé se figyelt már rá, ehelyett elkapta Emma bal kezét és magához rántotta, mint nem is olyan rég a kabinjában tette. A férfi összefűződött kezüket figyelte, majd tengerkék szemeit az övébe fúrta és a lány tenyerét a mellkasához érintette.

   Megborzongott.

   Egy rövid pillanatig otthagyta a kalóz a kezét, aztán elkezdte lassan felcsúsztatni a nyakára. Emma megbabonázva bámulta.

   - Vallja be... – mormolta halkan. – Hogy maga is a halálát kívánta annak a fabábúnak odabent. Szerette volna, ha továbbmegyünk. – a mondat végére már a lány rózsaszín ajkait fürkészte. – És ha itt és most lefektetném a földre, akkor sem ellenkezne.

   Aaaaa francba! – gondolta magában.

   - Miért jó az, ha bevallom?

   - Mi értelme tagadni? Azt már tudom, hogy maga kemény nő, Ms Swan, de kíváncsi lennék, hogy vajon bátor is? Elég bátor hozzá, hogy bevallja, kíván engem?

   - Vagy csak a szexet. – tört fel belőle, mielőtt megálljt parancsolhatott volna magának, Hook-ot azonban láthatóan örömmel töltötte el, hogy ő is beszállt a játékba. És fel is csigázta.

   - Ó, azon könnyen lehet segíteni. – mondta és játékosan végigsimított a szőke loboncon és megigazított egy tincset.

   - Hmm... – gondolkodott hangosan, miközben már mindkét karja a férfi nyaka körül volt és ujjaival barna hajába túrt. Egészen közel hajolt hozzá, s szinte a másik ajkaiba mondta, hogy. – Kösz, de nem érdekel az ajánlat. – és el is vette a kezét, valamint némiképp visszább húzódott.

   Hook szája sarkában csibészes mosoly jelent meg és most ő volt az, aki addig hajolt lejjebb, míg mellkasuk és szemeik egy vonalba nem kerültek.

   - Maga akarta. – és váratlanul átölelte két karjával a lányt a derekánál, aztán a mellkasuk mentén felemelte, így Emma lábai már nem érték a földet és talán most kerültek az eddigi legvészesebb közelségbe. A hirtelen támadástól egyedül arra volt ideje, hogy a fejét elfordítsa, így szőke haja volt Killian arcában, nem pedig a . Ezen felül nem tudott mozdulni.

   - Eressz el!

   - Előbb hallani akarom a varázsszót. – húzta a férfi az agyát.

   - Szezám, tárulj! – vágta rá, mire Hook felröhögött.

   - Nem elég jó.

   - Mit akarsz hallani?

   - Tudja azt jól, Ms Swan. – duruzsolta igézően a fülébe, mire lassan visszafordította felé a fejét, aztán gyorsan az ég felé emelte tekintetét, mielőtt a másik kék szemei elvonták volna minden figyelmét.

   Dühösen felmordult.

   - Rendben! Igazad van... – közölte és a szorítás enyhült a derekán. – akartam. – nézett le rá. Szavai hatására Hook ajkai szinte azonnal őszinte mosolyra görbültek, s szemei sarkában apró szarkalábak jelentek meg. – Akartalak. – közölte vele az igazságot, de rögtön utána hozzá is tette. – De óriási hiba lett volna, amit rögtön meg is bántam volna!

   - Hazudsz. – jelentette ki vigyorogva a férfi, de végre elengedte a lányt, aki karba tette kezeit, úgy figyelte tovább.

   - Miből gondolod?

   - Miért lenne hiba?

   - Mert ez mindössze egy múló emberi gyengeség! – percekig nem érkezett válasz az elhangzott mondatra, s Hook mosolya is szép lassan lehervadni látszott az arcáról.

   - Szóval úgy gondolja, hogy ez csak egy egyszeri alkalom lenne?

   - Igen.

   - És ha mégsem?

   - Nem vagyok kísérleti patkány.

   - Ki mondta, hogy kísérletezni kívánok magán?

   Emma megrázta a fejét. Véget kell vetnie ennek. Nem hagyhatja magát becserkészni. Pláne nem egy számára idegen világban... Hook kapitány által! Istenem, egy évvel ezelőtti énje most minden bizonnyal őrültnek hinné, akinek diliházban a helye. Ő azonban mégis a tündérmesék univerzumában volt és arról próbálta meggyőzni magát, miért nem folytathatja ezt a csevejt vízszintesben az előtte álló férfival... beszélgetés nélkül.

   - Sajnálom! – Killian felvonta a szemöldökét. – De minden bizonnyal félreértetted...

   - Igen. – vágott a szavába. – Nagyon úgy tűnik. – néztek egy rövid pillanatra mélyen egymás szemébe, majd Hook elsétált Emma mellett és pár méterrel odébb megállt háttal neki. A lány már épp mondani készült volna valamit a látszólag megbántott útitársának, mikor a kalóz felnevetett és visszafordult. – Ügyes próbálkozás, Ms Swan! – Emma összeráncolta a homlokát. – Ugyan már, csak nem hitte, hogy ilyen könnyen leráz magáról?

   - Pedig jobb lenne, ha feladnád...

   - Kizárt.

   - Miért?

   - Szeretem a kihívásokat. – kacsintott rá a férfi.

   Emma felsóhajtott.

   - Mi lenne, ha inkább arra próbálnánk rájönni, merre kell menni?

   - Mit szólna.... – fordult körbe elgondolkodva és rövid töprengés után előremutatott az egyik irányban. – arrafelé?

   - Rendben. – bólintott rá Emma és egy másik lehetséges útvonal felé bökött a fejével. – Akkor erre megyünk, mivel te képtelen vagy megtalálni a helyes utat!

   - Kikérem magamnak, Ms Swan! – háborodott fel Hook. – Kitűnően kiismerem magam minden helyzetben! – mondta, de a lány addigra már határozottan elindult az általa kijelölt útvonalon, így a kalóznak gyorsan utána kellett sietnie. – Különben is, maga az, aki kezdő az itteni életben.

   - Ó, igen? – kérdezte anélkül, hogy hátrafordult volna. – Három napja vagyok itt és otthon még soha nem kellett zombik, vérfarkasok, vagy ogrék elől menekülnöm. Úgyhogy beavatottnak érzem magam!

   - Csupán a kezdők szerencséjének köszönheti, hogy túlélte ezeket a találkozásokat. – bizonygatta Killian. – És persze az én jelenlétemnek.

   - Jaj, csak meg ne hatódjak! – felelte gúnyosan, amire újfent nevetés lett a válasz.

   - Tudja, Ms Swan, három dologgal kell rendelkeznie ebben a világban, ha túl akar élni mindent.

   - És mik lennének azok?

   - Leleményesség, figyelmesség éééés – húzta meg az é-t. – szexuális kisugárzás. – mosolyodott el sokat mondóan. – Maga pedig ezek közül csak az utóbbival rendelkezik.

   - Mi?! Én nem vagyok figyelmes? – akadt ki a lány, majd hirtelen megállt és szembefordult a férfival. - És te hogy lehetsz még életben?

   - Hát nem egyértelmű? – vigyorodott el. – Én rendelkezem a három fő erénnyel. – Emma idegesen vállon ütötte Hook-ot és újra elindult.

   - Én figyelmes vagyok... – morogta magának, mikor váratlanul kifutott a lába alól a talaj. Egy hosszú pillanatig a levegőben volt és a lábánál fogva egyenesen felfelé haladt, annyi ideje sem volt, hogy megilletődjön. Aztán a következő percben már fejjel lefelé lógva találta magát és az egyetlen hang, ami kitöltötte a hallójáratait, az Hook önfeledt nevetése volt a háta mögülről.

   - Ugye nem megmondtam? – szólalt meg, mikor képes volt újra beszélni és megkerülve Emmát, keresztbe tett karral nézte őt, miközben hófehér fogsorait rávillantotta.

   - Nagyon vicces... Ez az egész a te hibád! – szegezte rá dühösen a  mutatóujját. Ha közelebb lett volna, akkor ennél drasztikusabb eszközöket is bevetett volna, de abból a távolságból nem érte el. – Ha nincs ez az egész helyzet,  akkor nem léptem volna bele! Elterelted a figyelmem!

   - És ez vajon mit árul el? – faggatta a férfi. – Magával ellentétben én nem léptem bele a csapdába...

   - Remek, büszke lehetsz magadra. – mondta unottan. – Most pedig, mi lenne ha levágnál végre?

   - Előbb még kitalálom, mit kérek cserébe. – felelte vigyorogva. Emma gyilkos pillantást vetett a kalózra; muszáj volt neki mindenből viccet csinálnia? Mindent a maga javára fordítani? Abban a pillanatban szörnyen sajnálta, hogy a gondolatokkal, vagy akár a tekintetével nem lehetett ölni, mert abban az esetben Killian már csak egy kupac hamu lett volna a földön... – Ejnye, Ms Swan, hát így kell nézni a megmentőjére? – kérdezte közelebb lépve és előrántotta a kardját.Még egy lépést tett felé és pár  másodpercre rá már ő is hasonló helyzetben találta magát, fejjel lefelé lógva a lánnyal szemben, kardja pedig a hirtelen csapástól kezeiből a földre hullott.

   Emma ajkai önkéntelen mosolyra görbültek a látványtól.

   - Mit is mondtál, mik is a fő erények?

   Hook röviden felnevetett.

   - Ugyan, Ms Swan... Csak nem gondolja, hogy figyelmetlenségből csináltam?

   - Mi? Akkor talán direkt léptél bele?

   - Ahogy mondja. – helyeselt a férfi. – Tudja, Ms Swan, ebből a szögből még kívánatosabb... – nézett végig rajta leplezetlenül. Emma a szemeit forgatta.

   - Inkább azon törd azt a leleményes fejed, hogyan szabaduljunk ki!

   - Nem is tudom... – gondolkodott el a másik. – Nekem tetszik ez a helyzet... – mondta a lánynak, de tekintete nem a szemeit fürkészte, hanem lejjebb (illetve feljebb), kivillanó hasát bámulta. Ó, hála neked, gravitáció! – gondolta diadalittasan, ugyanis Emma inge felcsúszott és eddig takarásban lévő teste megmutatkozott a kalóz előtt. Nos, nem minden része, hiszen annál lejjebb egyenlőre csak a képzelete vetített ki egy valóságos képet az agyának.

   Jobb kezével előrenyúlt és végigsimított a lány köldökén, de az érintését azonnal visszautasította a másik.

   - Mi a francot csinálsz? – Hook azonban nem figyelt, ehelyett újra próbálkozott és megint hozzáért. – Hook!

   - Kapitány... – tette hozzá automatikusan a férfi, s mosolyogva felpillantott rá. Ujjai viszont ismét megtalálták Emma selymes bőrét, s lassan elkezdtek felfelé kúszni rajta. Gyengéden cirógatta, libabőrös lett az érintésétől. Amikor pedig keze a hasáról a bordáinál állapodott meg, kirázta a hideg.

   - Hagyd abba. – szólalt meg elfúló hangon és egy pillanatra lehunyta a szemeit, hogy megszabaduljon a férfi csábító tekintetének börtönétől.

   - Nem tudom. – jött a válasz, mely nem volt több suttogásnál. – Olyan a bőröd, mint a mágnes. – erre a mondatra a lány szemei felpattantak. A rossz mindig vonzóbb, nem igaz? – hallotta meg August hangját a fejében. - Csábítóbb, de bizonytalanabb. És mégis mint egy mágnes, úgy húz magához.

   Na nem!

   - Fejezd be, különben baj lesz! – ismételte meg, ezúttal erélyesebben.

   - Inkább élvezd. – mormolta igézően, mire Emma szemei ismét lecsukódtak. Hangosan kifújta a levegőt a tüdejéből, aztán nyelt egy nagyot és hatalmas akaraterővel kizárt minden, akkor rátörő, érzelmet a tudatából. Mindent, amit abban a pillanatban akart, félretett magában. Sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas rá, a helyzetről nem is beszélve.

   - Komolyan beszélek, Hook!

   - Lazítson már, Ms Swan! – szólt rá a férfi és ekkor telt be Emmánál a pohár. Izzó tekintetét ráemelte az előtte lógó személyre, s míg egyik kezével egy határozott mozdulattal taszította le magától Hook karját, a másikat ökölbe szorította és egy erőteljes ütést mért az arcára. A pofontól kicsit felrepedt a szemöldökénél a bőr és vékony csíkban folyt végig – a gravitációnak köszönhetően – a homlokán.

   Killian-ből a következő percben kirobbant a röhögés. Komolyan csak így tud reagálni mindenre?

   - Elárulnád, hogy ezen mégis mi a vicces?

   A kalóz letörölte a vért magáról és vigyorogva azt válaszolta.

   - Le se tagadhatja, hogy heves érzelmeket váltok ki magából!

   - Igen. Úgy hívják: utálat.

   - Nem ismeri azt a mondást, hogy az utálat és a szerelem között csak egy vékonyka határ van? – kérdezte fejet csóválva.

   - Ne is reménykedj. – vágta rá habozás nélkül. Többet azonban nem tudott mondani, mivel ezután egy hegyes tárgy ért Emma nyakához hátulról és belé fagyasztott minden további szót. – Öhm, Hook?

   - Társaságunk van. – morogta a férfi, mikor egy lándzsa az ő bőréhez is vészesen közel került. Emma feje megmozdítása nélkül próbált körbenézni és szinte azonnal meglátta a körülöttük gyülekező őslakos tömeget.

   - Indiánok. – állapította meg.

   Ekkor, mindenféle figyelmeztetés nélkül, levágták őket a csapdából és egyenesen a földre zuhantak. Emma felnyögött, mikor a hátára érkezve földet ért és hallotta, ahogy Hook is hasonló hangokat adott ki magából. A bennszülöttek azonnal talpra rántották őket, s míg egy-egy ember lándzsát nyomott a nyakukhoz, két másik a karjukat kötözte meg hátul.

   - Most mi legyen? – kérdezte Emma, miután elindultak, mire az egyik indián hátulról belerúgott. – Hé! – csattant fel a „vendégszeretet” hatására.

   - Ne aggódjon, Ms Swan. – nyugtatta le a mellette békésen haladó Hook. – Én tudok a nyelvükön, úgyhogy csak bízza rám magát. Hamarosan szabadok leszünk!

  

   - Nos... nem éppen így terveztem. – mondta Hook egy kis idő elteltével. Emmával egy barlang mélyén voltak, két karjuknál fellógatva egy hosszú rúdra, szemben egymással. Lábuk alig érintette a földet és egyedül két, a közelükben lévő, fáklya szolgált némi fénnyel, s ennek köszönhetően láthatta a férfi a lány arcára kiülő arckifejezést. Igazából nem lehetett a kalózt hibáztatni. Neki nem szabadott volna az irányítást az Ő kezébe adnia! De újfent megtette és ezúttal is bebizonyosodott, hogy rossz döntés volt a részéről. – Ne nézzen így rám, Ms Swan! Bizonyára másfajta nyelv ez!

   Emma kínjában felnevetett.

   - Minden bizonnyal. – bólintott, aztán gúnyosan ránézett. – Vagy ők beszélnek indiánul, te viszont nem...

   - Igenis beszélek a nyelvükön! – felelte, mint akinek épp a becsületén esett csorba. – Még indiánnevem is van! – büszkélkedett.

   - Ó, igen? Micsoda, hatökör?

   - Nem. - nevetett fel. – Óriáskígyó... – jelentőségteljesen Emmára pillantva folytatta. – Érdekli, honnan ered? – kérdezte kacsintva, a nadrágja felé bökött a fejével. A lány szemforgatással reagált rá.

   - Óráskígyó, mi? Nem inkább ebihal?

   - Ebihal? Az ilyen viccekért büntetést jár, Ms Swan... – s azzal rángatni kezdte a kötelét és lassan közelebb merészkedett Emmához, aki szenvtelen arccal nézte, ahogy egyre csökken a távolság közöttük. Ez azonban csak a felszín volt. Belülről ismét izgalomba jött, minél kevesebb centiméter választotta el őket egymástól.

   - Csak nem azt akarod mondani, hogy ha most szabad lenne a kezed, kardot rántanál? – mosolyodott el halványan, s a férfi szája is felfelé görbült.

   - De, pontosan így van. – szemével a lány csókra éhező ajkait figyelte. – Tudja, amikor magába döföm a kardomat, azt majd érezni fogja. – jegyezte meg, s tekintetét mosolyogva Emmáéba fúrta.

   - Amikor?

   - Jól hallotta.

   - Tudom, hogy nincs baj a hallásommal, neked viszont problémáid lehetnek a realitásérzékeddel.

   - Nincs azzal semmi baj. Magának vannak problémái az igazság elfogadásával és a tények belátásával.

   Emma a barlang tetejére szegezte a szemeit. Elege volt az egészből. Nem elég, hogy így is alig tudta megállni, hogy ne vesse rá magát bármelyik percben a kalózra, ráadásul Hook folyamatosan maga felé próbálja dönteni a mérleget azzal a két szép, kék szemével és lehengerlő mosolyával és ha ez még mindig nem lenne elég, egyfolytában erről is beszél.

   - Mi lenne, ha csak egyszer nem a szexről lenne szó? – kérdezte, s bár nem várt válaszra, Killian mégis szolgált neki egyel.

   - Próbáltam én másról is faggatni, de azokról nem beszél, ezt pedig nem csinálja... – oldalra döntött fejjel folytatja. – Komolyan nem tudok magán kiigazodni. Még a tengernél is szeszélyesebb, Ms Swan.

   - Csak próbálok a józan eszemre hallgatni.

   - Abban mi az élvezet? – Emma a szemeit forgatta.

   - Tudod, a  legtöbb férfi már rég vette volna a célzást...

   - Akkor ki kell ábrándítsam, ugyanis én nem a legtöbb férfi vagyok. – felelte vigyorogva. – Van valami amit megtanultam az évek során, Ms Swan; az az ember, aki nem harcol azért, amit akar, megérdemli azt, amit kap.

   - Még akkor is, ha a másikat nem érdekli?

   - Így lenne? – Emma mereven bámulta Hook-ot, de nem válaszolt, ami viszont sokkal többet árult el, mint szerette volna. Na persze, mintha az eddigi reakciói nem lettek volna elég szembetűnőek! Térj észhez, Emma! Akarod ezt a férfit. – súgta neki az az idegesítő belső hangja. Igen, ez így volt. Ellenben nem akarta, hogy a történelem megismételje önmagát. Épp elég volt neki egyszer összeszedegetni széttört szíve darabkáit tíz éve! Tíz év. Ennyi ideje volt arra, hogy összeszedje magát, megerősödjön és rájöjjön, hogy az ilyen emberekben, akiknek már a szemük sem áll jól és valósággal süt róluk a veszély, nem lehet megbízni. A baj csak az volt... hogy akármennyire is igyekezett túltenni magát a múlt sérelmén és más típusú férfiak után kacsintgatni, mélyen belül tudta, hogy ők nem neki valók. Nem.

   Ezzel szemben Hook...

   - Hook! – kiáltott fel meglepetten, mikor tudatosult benne, hogy mire készült a kalóz és próbált volna hátrébb lépni, amit persze a kötél nem tett lehetővé.

   - Mi az? Gondoltam kellemesebben is eltölthetnénk az időt...

   - Kizárt.

   - Megfosztja magától az örömöt.

   - Vedd, ahogy akarod, akkor se próbálj meg még egyszer megcsókolni! – Killian nem felelt, csak rávillantotta fehér fogsorát. Valahányszor ezt tette, Emmának kedve támadt bemosnia neki egyet. Nem tehetett róla, olyan volt, mint egy élő céltábla, ami csak az öklére várt. – Miért vigyorogsz állandóan?

   - Ki kellene próbálnia.

   - Ugyan mi okom lenne rá? Eltévedtünk, foglyul ejtettek és még mindig nem vagyunk előrébb a hazajutásban! Arról nem is beszélve, hogy ennél kényelmetlenebbül nem is tudtak volna felakasztani...

   - Jobb, mintha a nyakán lenne a csomó. – felelte Hook csevegő hangnemben. Emma meglepetten pillantott rá. – Higgyen nekem.

   - Tehát felakasztottak már...

   - Egy párszor, igen. – ismerte be vállat vonva, de közben mosolygott.

   Hmm... Akkor a kötél kihúzva. – jegyezte le magában.

   - Kihúzva? Honnan? – kérdezte a férfi kíváncsian. Ezek szerint már a száját se tudja csukva tartani...

   - A listámról, amelyen a megölésed lehetséges eszközeit sorakoztattam fel. – mondta egyszerűen, mire Hook szokásos módon felnevetett.

   - Ja, vagy úgy! Egy aprócska tipp: - váltott bizalmas hangnemre. – sok szex. – fejezte be egy kacsintás kíséretében.

   Emma lemondóan rázta a fejét.

   - Akkor inkább élj örökké! – azzal felhúzta a mellkasához a két lábát és játékosan előrerúgott, kicsit taszítva ezzel Killian-en, aki előre-hátra kezdett hintázni. Emma nevetni kezdett, amit a férfi meglepődve konstatált magában. Ezúttal rajta volt a sor, hogy lábával lökjön egyet a lányon. Mikor Emma előrelendült, ahelyett, hogy nekiütközött volna a másiknak, két lábát átkulcsolta a derekán, majd összekötött kezeit közelebb húzta a kalózéhoz.

   - Mire készül, Ms Swan? – érdeklődte felfelé görbülő ajkakkal.

   - Kiszabadítalak. – mondta és a lábai segítségével feljebb nyomta magát Hook testén, hogy a kötelei ne feszüljenek, kapjon egy kis mozgásteret. El is kezdte eloldozni a kalózt fogva tartó köteleket.

   - Milyen nagylelkű!

   - Előre szólok, hogyha utána nem oldozol el engem, megöllek! – közölte fenyegetően, le sem nézve ügyködéséből.

   - Ez esetben remélem megfogadja a tanácsomat. – vágta rá röhögve. A következő pillanatban Emma már a kulcscsontján érezte a kalóz ajkait, ahogy lágy csókot lehelt a bőrére. Borostája ez alkalommal is bizsergető erővel hatott rá. Azonnal abbahagyta, amit épp csinált és lepillantott Killian-re. Szemeik egymásba fonódtak.

   - Mit csinálsz?

   - Kiélvezem.

   - Javíthatatlan vagy! – válaszolta a lány szem forgatva és újra a munkára koncentrált.

   - Ami tökéletesen működik, azon nincs mit javítani. – és egy újabb puszit nyomott rá, ezúttal kicsit lejjebb.

   - Fejezd be.

   - Ugyan már, Ms Swan! Hiszen épp magának segítek!

   - Ó, valóban? Mégis hogy?

   - Fokozom a tempóját. – magyarázta és egyik fülét Emma mellkasához nyomta, s egy elégedett hangot adott ki magából. – Úgy érzem, a pulzusát már sikerült is felpörgetnem. – felnézett a lányra, aki megint Őt bámulta. – De a keze csak lustálkodik.

   - Talán, ha hagynád, hogy nyugodtan csináljam! – csattant fel idegesen.

   - Nem én tehetek róla, hogy felizgatom, ha ezt csinálom. – és demonstrálásképp már meg is csókolta, most már közvetlenül a melle fölött. Emma lehunyt szemmel vett egy mély levegőt. Aztán még egyet. És még egyet.

   - Soha többé ne csókolj meg! Értetted? Se a számon, se máshol! Meg se próbáld.

   Rövid szünet telepedett közéjük.

   - Ahogy óhajtja. – szólalt meg egy idő után. – Akkor fogunk csókolózni, ha maga is akarja, Ms Swan. – ezzel nem akart már vitába szállni. Ennél jobb ajánlatot úgysem remélhetett a férfitől. – Most pedig, szálljon le rólam. – kérte, de a hangjában nyoma sem volt megbántottságnak. Emma elengedte Hook derekát, majd lassan visszaereszkedett eredeti lógó helyzetébe. Figyelte, ahogy Killian elkezdi babrálni a kötelét, ahogy az imént ő tette. Miből gondolja, hogy Ő majd több sikerrel jár? Arrogáns, felfuvalkodott kalóz...

   A következő pillanatban a kötelek engedtek a nyomásnak és Hook kiszabadult. Elégedett vigyor ült ki az arcára, ahogy közelebb lépett a csodálkozó lányhoz. Látszott, hogy baromi menőnek hiszi magát.

   - Meglepettnek tűnik.

   - Hogy az ördögbe csináltad?

   - Kalóz vagyok. – adta a magától értetődő választ. Persze, hiszen hányszor lehetett már ilyen helyzetben... és mindet túlélte. Van már gyakorlata a szökésben. Ellenben a lányt csupán egyszer kapták el, de akkor tizenegy hónapig fogva is tartották.

   - Rendben, nagyon ügyes vagy. Ezt akartad hallani? Nem haladhatnánk végre?

   Hook nevetve felnyúl kampós kezével az Emmát fogva tartó kötélhez, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát és ráérősen visszaeresztette, mialatt végigsimított vele a lány karján, arcán, nyakán, dekoltázsán, s végül elérte a legfelső inggombot. Egy laza mozdulattal kioldotta a gombot, így láthatóvá vált Emma fekete melltartójának csipkés széle. Hook szakadatlanul, szenvedélytől elborult arccal bámulta a másik melleit, míg Ő a férfit nézte elhűlve. Egy perccel később tekintetük összekapcsolódik, s Emma sietve haraggal vegyes utálatot erőltetett az arcára, mire Killian szélesen elmosolyodott.

   Lassan közelebb hajolt hozzá, egészen közel, ajkaikat mindössze néhány centiméter választotta el egymástól. A tengerkék szempár rászegeződött Emma szájára, de nem tette meg a végső lépést. Eközben a lány úgy érezte, menten felrobban. A teste mintha ketté akart volna szakadni. Ezernyi érzés kavargott benne, míg tekintete hol Hook-ra, hol a szájára szegeződött. Egyszerre vágyott rá és tartotta a létező leghülyébb ötletnek, végtelenül dühös volt, ugyanakkor úgy érezte magát, mint a sivatagban olvadó jég. És ha ez nem lett volna elég, alig egy perccel később a férfi vágyakozva azt suttogta.

   - Csókolj meg.

   Emma nagyot pislogott. Jól hallotta?

   - Csókolj meg. – ismételte meg határozottan, a hangerő viszont ugyanolyan alacsony maradt. Kezét hátulról óvatosan becsúsztatta a lány inge alá és egyre feljebb és feljebb haladt. Emma libabőrös lett az érintésétől, a fejében pedig még mindig ott duruzsolt Killian hangja; Csókolj meg. A kalóz tenyere a lapockáján állapodott meg. – Csókolj meg... Emma. – mormolta halkan, hívogatóan. Még közelebb hajolt hozzá, szemhéjai elnehezülten csukódtak lejjebb. – Csak egyszer. – Emma lehunyta a szemeit, hogy megszabaduljon a csábító látványtól, de a fejében lévő képtől nem tudta megszabadítani magát.

   - Nem... – mondta elfúlva. - még. - hallotta meg saját magát, ahogy hozzátette. Még. Még?

   Egyszerre nyitották ki a szemeiket. Hook ajkain apró mosoly játszott, de egy kicsit már hátrébb húzódott és hamarosan a kezét is elvette Emma hátáról. Végigsimított szőke haján, majd a füléhez hajolva azt mondta.

   - Gyönyörű vagy. – a lány szemei újra lecsukódtak, ahogy Hook gyöngéden megcsókolta a nyakát. A légzése egyre szaporább lett, mellkasa egyre sűrűbben emelkedett és süllyedt. Olyan hatással volt rá a férfi, mint drogfüggőre a kábítószer, azt leszámítva, hogy Emma nem volt drogos. – Nagy kár, hogy itt kell, hagyjalak. – mormolta és hirtelen visszakapta a fejét. Emma szemei döbbenten pattantak fel. Jól hallotta?

   - Mi van? – kérdezte még mindig kissé kábán. Hook felelet helyett csibészesen rákacsintott és megfordult, hogy távozzon. – Hook! – kiáltott oda neki, de a másik mintha meg se hallotta volna. – Hook! Gyere vissza, te rohadék! Nem hallod?!

   - Dehogynem. – szólt vissza egyhangúan. – Nekem sincs baj a hallásommal.

   - Oldozz el! – követelte, s érezte, ahogy elönti a fejét a harag. – Hook! – ordította, mikor a kalóz kilépett a barlangból. – Ezért még megöllek!!! – várt egy percet, hátha csak hülyéskedett vele, de ahogy telt-múlt az idő, egyre valószínűtlenebbé vált Killian visszatérése. Emma ingerülten felkiáltott és mérgében a levegőbe rúgott. Képtelen volt elhinni, hogy a férfi tényleg itt hagyta. Márpedig pontosan ez történt, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatta. Egyszerűen kisétált a barlangból. Egyedül maradt. De hát min is lepődött meg? Hozzászokhatott volna már ehhez, arról nem is beszélve, hogy a férfi is pontosan ahhoz a típushoz tartozott, mint Neal; akik köszönés nélkül lépnek le, miután becserkésztek maguknak, leszámítva, hogy Hook még nem csavarta teljesen az ujja köré. A franc essen belé, – gondolta sötéten. – már megint az a bizonyos még!

   Összekötözött kezeit ökölbe szorította dühében, aztán elkezdte rángatni a kötelét, ahogy az imént Hook tette. A próbálkozása azonban sikertelennek bizonyult.

   Most mi legyen? – töprengett magában. Körbenézett egyéb szabadulási lehetőségek után kutatva, de semmi nem volt a közelében, ami segíthetne neki és még a tőrét is elvették tőle. Hol vannak ilyenkor azok a beszélő állatok a mesékből, akik ki tudnák szabadítani, amikor szükség van rájuk? Elvégre, ha máshol nem, itt létezniük kéne, igaz? Keserűen felsóhajtott. Biztosan Regina átkával együtt ők is Storybrooke-ban kötöttek ki.

   Storybrooke! – villant az eszébe. Vissza kell jutnia! Méghozzá minél hamarabb, hiszen Henry-nek szüksége volt rá, nem hagyhatja magára... megint. Egyszer már elkövette ezt a hibát tíz évvel ezelőtt. Azt már soha nem fogja tudni jóvá tenni, de ezt még helyrehozhatja.

   Újra nekifeszült a köteleinek, de ezúttal sem ért el vele eredményt.

   - Ó, gyerünk már! – húzott még egyet rajtuk. Aztán megint. Csak a saját erejét pocsékolta vele.

   Engedte, hogy a teste elernyedjen, közben kifújta a levegőt a tüdejéből és egy pillanatra lehunyta a szemeit.

   - Hmm... pont, ahogy itt hagytam. – hangzott fel egy ismerős hang. Emma felnyögött és lassan felnézett. Hook állt előtte vigyorogva. Úgy tűnik tovább maradt csukott szemmel, mint tervezte és sikerült elaludnia. Vajon hány óra lehetett? A férfi meglendítette a lány feje fölött a kardját és levágta onnan. Ez után Emma leszedte magáról a köteleket és kinyújtózott. – Gyerünk, nem tudom, mennyi időnk van. – sürgette.

   Ekkor vette észre Hook-on a vérnyomokat, amely még a kardjára is jutott. Nem unatkozhatott, amíg ő itt lógott.

   Amíg. Ő. Itt. Lógott.

   - Csak egy pillanat... – közelebb lépett hozzá, egyik kezét lazán a férfi vállára helyezte, kedvesen elmosolyodott egy pillanatra, amit a másik hasonlóan viszonzott, aztán... hirtelen felhúzta a térdét és Hook lábai közé rúgott vele. A találat pontos volt és elérte vele azt a célt, amit kitűzött maga elé: visszavágott. Elégedetten nézte, ahogy a szembe álló személy egy fájdalmas nyögés kíséretében hamarosan görnyedten terült el a földön, miközben egyetlen kezét a legnemesebb testrészéhez tartotta és szemeit összeszorította.

   - Csak nem sírsz, Hook? – kérdezte együttérzést színlelve, ám legszívesebben nevetni lett volna kedve. És meg is tette.

   A kalóz egy hosszú percig még csöndben maradt, mintha próbálta volna összeszedni magát.

   - Ezek... – préselte ki nagy nehezen a fogai közül. – örömkönnyek... Ms Swan. – majd csöppet sem örömtelien felröhögött.

   - Örömkönnyek... – ismételte a lány unottan. – Hát persze! Mire fel? – keresztbe vonta kezeit a mellkasa előtt. – Netán már úgyis kasztráltatni akartad magad és most megkíméltelek az orvosi beavatkozástól?

   Hook egy nyögés kíséretében négykézláb pózt vett fel. A következő szint eléréséhez kezét a térdére rakta és felnyomta magát álló helyzetbe. Vett egy mély levegőt és vigyorogva Emma felé fordult.

   - Mert tudtam, hogy úgysem bírja ki, hogy ne érjen hozzá a, hogy is mondta? – gondolkodott el egy pillanatra. - az „ebihalamhoz”. – és a nyomatékosítás kedvéért még mutatta is az idézőjelet, amit a szóhoz biggyesztett.

   - Tökön rúgtalak! – fakadt ki Emma. – Nem volt ebben semmi szexuális gesztus sem! Nem simogattalak, vagy hasonló!

   - Az mindegy. – legyintett. – A lényeg az irány. Elvégre hasba is rúghatott volna...

   - Igen, de az irány helyett én a célt tartottam szem előtt: hogy fájdalmat okozzak.

   - Nos, ez sikerült. Tapsolnék is, ha meglenne mind a két kezem. Most pedig indulhatnánk végre? Nem épp jó hangulatban hagytam magukra az indiánokat...

   - Micsoda meglepetés. – felelte a szemeit forgatva, de már futásnak is eredtek. Emma sietve felkapta a földről a tőrjét és a biztonság kedvéért a tenyere közt tartotta. Kirohantak a barlangból és most utoljára hagyta, hogy a férfi határozza meg, merre meneküljenek. A barlang mentén egy kis folyó futott végig egyfajta ösvényként, körülötte pedig egy hatalmas erdő terült szét. Hook az ösvény menti utat választott, mindvégig a folyó mellett maradva. Még szerencse, hogy az adrenalin új erővel töltötte meg a lányt, így az érzékszervei valósággal felerősödtek és sebtében tudta kikerülni a fákat, melyek az útjukat állták.

   Egy idő után meghallotta a sarkukban igyekvő őslakosokat, mire még nagyobb sebességre kapcsoltak. Többet futott az elmúlt napokban, mint az utóbbi évben. Ha másra nem is, egy kis edzésre jó volt ez a rövid látogatás a szülőföldjére.

   Váratlanul egy nyíl állt bele az előtte lévő fa törzsébe. Emma idegesen arra gondolt, bár nála lenne még a pisztolya. Persze akkor szükségszerűnek látta eldobnia magától, elvégre akkor is épp menekülőben voltak, de a fenébe is, most szüksége lett volna rá, hogy elriassza ezeket az indiánokat.

   Újabb nyíláradat áldozatául esett néhány fa, de legalább nem ők. Ez azonban akkor sem folytatódhatott a végtelenségig. Nagyon hamar ki fognak így fáradni.

   Hook, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, megragadta Emmát a karjánál fogva és balra húzta, egyenesen a folyó felé.

   - Nagy levegőt! – kiáltotta a kalóz, mielőtt lerántotta volna magával a vízbe. Alig volt ideje oxigént tuszkolni a tüdejébe, olyan gyorsan történt minden. A víz hideg volt a sodrása pedig erős. Hosszú pillanatokig csak az áramlás rántotta magával és az egyetlen ok, amiért képes volt kitartani, hogy Hook keze még mindig fogta az övét. Fogalma sem volt, hogy csinált, de még mindig nem engedte el. A rossz hír, hogy így viszont nem tudott azon munkálkodni, hogy a felszínre kerüljenek. Hiányos karja ezt nem igen tette lehetővé.

   Hagyta, hogy lemerüljön egészen a folyó aljáig (habár nem volt nagyon mély, talán a három métert, ha elérte), próbálta a lábát mindvégig lent tartani, amíg ellenőrizte, hogy elég erősen fogja a férfi kezét. A tüdejét már kezdte égetni a levegőhiány és valószínűleg a másikét is. Egy nagyot lökött magán és kezével segítette a felszínre érkezésüket.

   Levegő! – gondolta kicsit megkönnyebbülve, mikor mindketten kibukkantak a vízből. A sodrás még mindig nem szűnt meg és egyfolytában azon kellett küzdeniük, hogy ne merüljenek el megint. Feljegyzés: ha ezt túlélik, ne felejtse el újfent bemutatni Hook golyóinak a térdét. A legközelebbi alkalommal használhatná mondjuk a másik lábát. Egy kis változatosság sosem ártott. Hmm...

   Éles fájdalom hasított a vállába, amikor nekiütköztek egy kisebb sziklának. Emma keze automatikusan belekapaszkodott a kődarabba, míg a másik közül véletlen kicsusszant Hook jobbja és hiába próbálta kampójával ott tartani magát, az áramlás magával rántotta.

   - Hook! – ordította. Nem veszíthette el. Ha most hagyja, hogy elszakadjanak egymástól, Emma nemhogy Storybrooke-ba, de a Jolly Roger-hez sem fog soha visszajutni. Elrugaszkodott hát a sziklától és a férfi után vetette magát. – Hook?! – próbálta túlharsogni az áramlás zaját, de válasz nem érkezett. Aztán...

   - Megvagy! – hallotta meg Killian-t, ahogy kampóját gyorsan beakasztotta a lány könyökhajlatába, s ezt követően odahúzta magához.

   - Ki kell jutnunk a partra! – kiabálta a kalóznak. Sajnos azon a ponton, ahol ők voltak, a szárazföld meredeken volt, képtelenség lett volna felmászniuk. Elnézett a szikla fölött, hátha lejjebb nagyobb eséllyel indulhatnának. Erősen megragadta Hook karját. – Gyere! -  és megint hagyta, hogy a víz a hátára kapva őket vigye magával. Most viszont mindketten a meder széle felé próbáltak kapálózni, hogy az első adandó alkalommal ki tudjanak kecmeregni innen.

   Egy újabb szikla állta útjukat, keményen nekimentek, hallotta, hogy Hook felszisszent, ám minden fájdalmat leszámítva, ennek az elhelyezkedése végre szerencsésnek bizonyult; majdnem a part mellett volt és viszonylag könnyebben ki lehetett mászni onnan.

   Erősen felkapaszkodott egy hatalmas fa felszínre kimosott gyökerében, és azon húzta fel magát. Ahogy egyre kintebb volt a vízből, Hook úgy kapaszkodott a lány karjába, derekába majd bokájába. Emma, mikor már biztosnak érezte helyzetét, óvatosan de viszonylag gyorsan megfordult és kezével Hook felé nyúlt. A kimászni próbáló kalózt ingnyakánál megragadva, húzta magához feljebb.

   Mihelyst mindketten kint voltak és biztosra lehetett venni, hogy egyikük sem esik vissza, Emma fáradtan hátrahanyatlott és elterült a földön. Zihálva vette a levegőt, mellkasa megállás nélkül emelkedett, süllyedt és ahhoz sem maradt elég ereje, hogy lelökje magáról a férfit, aki hasonló állapotban feküdt rajta. Ez volt az oka, hogy jelen alkalommal nem zavartatta magát a helyzet miatt.

   Nehéz lett volna megmondani, meddig maradtak ott és különös mód Hook volt az első, aki megmozdult; legördült a lányról, de szinte azonnal fel is nyögött fájdalmában. Emma kinyitotta szemeit és oldalra döntve fejét, ránézett a másikra, aki az oldalán feküdt.

   - Te átkozott idióta! – mondta és szavai nyomatékosítása érdekében még felé is csapott a kezével. Hook ismét jót derült rajta. – Majdnem megöltél mindkettőnket!

   - Sajnálom. – egy pillanatra sem hagyta abba a röhögést. Min szórakozott már megint? – Jó ötletnek tűnt. És különben is... élünk.

   - Ami nem változtat a tényen, hogy legszívesebben pofon vágnálak.

   - Ebben viszont semmi újdonság sincs.

   - Igaz.

   Emma felkönyökölt, majd kicsivel később már rendesen fel is ült. A légzése visszaállt a rendes kerékvágásba, már nem érezte úgy magát, hogy menten kiköhögi a tüdejét. Újra a férfi felé pillantott és a homlokát ráncolta.

   Valami nem stimmelt.

   Olyan volt, mintha...

   - Megsebesültél! – döbbent rá, amikor meglátta a hátából kiálló nyilat. Hogy nem vette eddig észre? Ó, várjunk... talán mert az életéért futott az indiánok elől, aztán meg a folyó ellen „küzdött”? De, valószínűleg ez lehetett az oka... Sietve odatérdelt Hook mellé, hogy szemügyre vegye a sérülését.

   - Jól vagyok. – hessegette el a lányt magától, de ő nem dőlt be neki. Az isten szerelmére, hiszen egy francos nyílvessző állt ki belőle!

   - Ki kell szedni azt a hátadból, Hook!

   - Nem, tovább kell mennünk. – akadékoskodott a másik, azzal felkecmergett a földről. A mozdulat közben azonban felszisszent és összeszorította a szemét.

   - Nem megyünk sehova, amíg ilyen állapotban vagy. – jelentette ki ellenvetést nem tűrően. Mostanra már mind a ketten álltak, s egymással szemben néztek farkasszemet.

   Killian szeme idegesen megvillant.

   - Mondtam már, jól vagyok!

   - Engem viszont nem hat meg ez a macsó viselkedés!

   - Hirtelen már mégsem olyan fontos minél előbb visszajutnia Storybrooke-ba? – kérdezte gúnyosan.

   - De.

   - Akkor indulás. – és már sebességbe is tette volna magát, de Emma megragadta a karjánál fogva.

   - Szó sem lehet róla! Előbb hagyd, hogy  megnézzem, milyen súlyos.

   - Egyáltalán nem az.

   - Akkor nem bánod, ha rávágok a hátadra? – komolyan csengett a hangja és egy rövid időre el is hallgattatta a kalózt, ami többet árult el, mintha válaszolt volna. Végül, mikor megszólalt, összeszűkült szemmel azt tudakolta a lánytól.

   - Mit számít egyáltalán, hogy élek-e vagy halok?

   - Számít.

   - Miért?

   - Mert szükségem van rád, Hook! – hallotta meg a saját magát, amint elhagyták a száját ezen szavak. A mondat egyszerre sokkolta és lepte meg a férfit, úgy tűnt, ő maga sem volt biztos benne, mégis hogyan értelmezze; megbújt-e mögöttes tartalom is a szavak között, vagy csupán a nyilvánvaló jelentéssel kellett számolnia? Ami Emmát illette, neki fogalma sem volt. De muszáj volt folytatnia, hogy ne tűnjön teljesen hülyének. – Küldetésünk van és egyedül te tudod, merre kell menni.

   - Hogyne. – szólalt meg néhány perc múlva, de legalább már nem küzdött ellene. Emma kihasználta ezt a pillanatnyi alkalmat, hogy Hook csöndben volt és leültette. Megvizsgálta a bal lapockájába fúródott nyilat, s bár az orvosláshoz annyi köze volt, hogy megnézett pár részt a Vészhelyzetből, még így is meg tudta állapítani, hogy viszonylag szerencsés helyre kapta a találatot. A kérdés már csak az volt, hogyan fogja kioperálni onnan. – Húzza ki, nyugodtan.

   - És ha a hegye bent marad?

   - Majd nem megyek mágnes közelébe. – felelte vállat vonva, de egyből fel is nyögött.

   - A reptéri sípolók kedvence lennél. – dörmögte a lány, amire nem érkezett megjegyzés. Nyilván halványlila fogalma sem volt, miről beszélt. Annyi baj legyen.

   A tenyere közé fogta a nyílvesszőt és egy határozott, erőteljes rántással kihúzta a kalóz testéből. A véres végét tanulmányozta és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy ez egy kezdetleges gyártmány volt. A hegye a vessző végének élesre faragásából állt, nem volt külön része, ami bent ragadhatott volna Hook testében.

   - Vetkőzz.

   Killian megrökönyödve nézett rá, majd széles mosoly terült el az arcán.

   - Két napon belül másodszor... Ez csak jelent valamit.

   - Valahogy el kell látnom a sebed.

   A férfi a fejét ingatta jobbra-balra.

   - Mindig csak a kifogások... Sosem fogy ki belőlük?

   - Sosem adod fel?

   - Nem. – vigyorodott el.

   - Akkor ez a válasz a kérdésedre.

   Lesegítette róla a súlyos kabátját és hanyagul a földre dobta, amit persze Hook rossz néven vett, de a legkevésbé sem érdekelte. Amikor már a mellénye gombjaival babrált, észrevett a nyakában – a nyakláncán kívül – egy arany láncon lógó kerek tárgyat. A tenyerébe vette, mire a kalóz megszólalt.

   - Ugye nem hitte, hogy viccből hagytam magára a barlangban?

   - Sőt, egy idő után már komolynak éreztem. – egy pillanatra a szemébe nézett. – De sokkal megnyugtatóbb a tudat, hogy souvenirt lopni mentél.

   - Ó, több ez annál! – Emma a homlokát ráncolta, úgyhogy hozzátette. – Ez az egyik kulcsa a Storybrooke-ba jutásunknak.

   - Mi? Ezt eddig miért nem mondtad?

   - Nem volt szükséges tudnia.

   - Oké, mit titkolsz még előlem?

   Hook felnevetett.

   - Éppen annyit, mint maga előlem. – ezzel nem volt célszerű vitába szállni. Elvégre Emma nem sok kérdésére válaszolt, amire mégis, arra sem egyértelműen, vagy inkább kitért előle.

   - Legalább olyan ez iránytű, mint Jack Sparrow-é? - a férfi szemöldökbe a magasba szökött és megütközve nézte. Nem kellett rákérdeznie, a lány anélkül is magyarázatot adott. – Abba az irányba mutat, amerre lenni szeretnél?

   - Valami olyasmi. – mosolyodott el sejtelmesen. - De Ms Swan, nem felejtett el valamit? – bökött félig kigombolt ruházata felé. Emma szórakozottan újfent munkához látott.

   - Legalább nem kell többet kivételes GPS-képességeidre hagyatkoznunk. – segített neki kibújni a mellényből. Már csak az ing volt hátra és félmeztelenül lesz előtte a kalóz. Szuper, eddig nem volt elég nagy a kísértés...

   - Fura egy hely lehet a te világod. – mondta egy grimasz kíséretében. – Egyébként meg nem működött az én kezemben az iránytű... – Emma megállt a mozdulat közben, mert belső hazugságvizsgálója hirtelen működésbe lépett és vad szirénázásba kezdett. A mutató kitért a helyéről. Hazudott. – állapította meg magában. – Vajon miért?

   Félretette magában ezt a kérdést későbbre és levette Hook-ról az inget is. Vett egy mély levegőt, miközben a férfi háta mögé lépett és szemügyre vette a sebét. Nem festett valami jól, a széle vörös volt és vékony csíkban vér folyt végig a hátán. Hüvelykujjával letörölte a bőréről.

   - Kellene valami, amivel elállíthatom a vérzést.

   - A kabátomban talál egy flaskát. Általában akad benne egy kis rum. – Rum. Hát persze. Előkapta az említett tárgyat és mit ad isten, valóban volt benne. Letekerte a kupakját, a férfi hátához emelte az üveget és kicsit megdöntve öntött a sebre belőle. Hook felszisszent az alkohol támadásától, a bőre megfeszült, majd lassan elernyedt. Emma, mielőtt végiggondolta volna mit csinál, lassan végigsimított a férfi hátán. Hagyd abba! – parancsolt magára, miközben ujjai fel-le siklottak a bőrén és egy pillanatra megakadtak egy hegen. Egy hosszú vágás futott végig a jobb oldalán a gerince mentén.

   - Kitalálom... ez is egy souvenir?

   Hook felkacagott.

   - Nem épp a kellemes fajtából.

   - Hol szerezted?

   - Már nem emlékszem. Nem az az egyetlen.

   A kíváncsisága felülbírálta a józan eszét, ezért megkerülte Hookot és végignézett fedetlen felsőtestén. Igaza volt. Elölről is jutott neki egy-két sebhely. Azokon is végigfuttatta az ujjait, aztán tekintete megállapodott a mellkasán lévő tetováláson.

   Két fecske.

   - Miért nem lepődöm meg ezen? – mormolta magának a fejét rázva.

   - Hát... elvégre kalóz vagyok. Szeretek felvágni.

   - Akkor gondolom egy „kalózsági bizonyítvány” is van rajtad valahol.

   Killian nevetve beletúrt nedves hajába, majd utána azt a kezét a lány felé mutatta, aki próbált nem tudomást venni az iménti jelenetről. Az ördögbe... Minden bizonnyal direkt csinálta.

   - Erre gondol? – Emma a fekete P betűre pillantott, amely egy élethűen lemásolt kampó belsejében volt az alkarján. Utóbbi minden bizonnyal később került oda, hiszen a tinta is frissebbnek tűnt a fakuló P-hez képest. Alatta pedig cirkalmas betűkkel a következő felirat volt olvasható: Provehito in Altum.

   - Előre az ismeretlenbe. – suttogta.

   - Ezt jelenti? És én még azt hittem, hogy „A végtelenbe és tovább”. – Emma először csak halkan felkuncogott, de hamarosan átcsapott rendes nevetésbe. Úgy tűnik, Hook jókedve ragadós volt, vagy ő kezdett már beleőrülni a mesevilágba.

   - Hihetetlen... A kemény külső alatt egy hús-vér ember rejtőzik? Tudja, gyakrabban kiereszthetné a levegőre.

   - Elég volt! – mondta Emma és válaszul a mellkasába boxolt. Előre tudta, milyen hatása lesz tettének, ezért nem érte váratlanul a jól ismert kacaj felhangzása. Az ütés után azonban nem vette el rögtön a kezét, mint máskor. Szemével a két madarat kezdte vizslatni. Tudomása szerint a fecske a tapasztaltságot mutatta a matrózok körében. Kettő belőle pedig már nagyon gyakorlottnak számított. Mióta hajózhatott már? Tekintetét feljebb emelte, s találkozott Hook-éval. – Milyen gyorsan dobog a szíved. – jegyezte meg halkan, ugyanis a keze még mindig a kalózon nyugodott. Netán pillanatragasztóval kente be a bőrét, mielőtt hozzáért volna?

   Mint egy mágnes, úgy húz magához.

   Elég legyen már!

   Gyorsan megköszörülte a torkát, felállt, s közben egy lépést hátrált és a fülé mögé tűrt egy tincset. Legszívesebben még a lábával is dobbantott volna, de az hogy nézett volna már ki? Nem volt már ő óvodás...

   - Akkor indulhatunk most már?

   - Persze, levetkőztet, elpocsékolja a megmaradt rumomat, simogatja a mellkasomat, izzik köztünk a levegő és mindezek után úgy pattan fel, mintha mi se történt volna! – lemondóan csóválta a fejét. – Kezdem azt hinni, hogy maga nem is emberből van, Ms Swan.

   - Én meg kezdek kételkedni abban, hogy olyan nagy nőcsábász lennél. – vágott vissza. – Egyszer sem tetted meg a végső lépést és csókoltál meg, pedig lett volna rá alkalmad, nem is egyszer.

   Hook keresztbe vonta kezeit a mellkasán.

   - Csak nem panaszkodunk, Ms Swan? Úgy tudtam, óriási hiba lenne... vagy talán meggondolta magát? Különben meg nem szokásom erőszakot alkalmazni a nőkön...

   A talán-szükség-lett-volna-rá kérdés kimondatlanul is ott lógott a levegőben. Emma fáradtan dörzsölte meg a szemeit. Nem tetszett neki, amerre ez az egész tartott. Olyasvalamibe egyezett bele, ami felett nem volt hatalma, amit nem tudott irányítani és ami lassan az őrületbe kergette. És ha cserben hagyja a józan esze? Nos... az előtte álló félmeztelen férfit elnézve nem nehéz kitalálni, milyen vége lesz. Ha nincs az a fatuskó, már ki tudja milyen pozícióban boldogítanánk egymást...

   - Add ide azt az átkozott iránytűt! – fakadt ki, s előrenyújtotta egyik kezét. Hook ráérős mozdulattal vette le a nyakán függő tárgyat és nyújtotta át neki. Emma azon nyomban megragadta és közel tartva magához rámeredt. A mutató szinte azonnal kilengett és körözni kezdett, majd megállapodott... Hook-on. A homlokát ráncolva nézte a kis nyilat, aztán megrázta, de utána is ugyanoda mutatott. Megfordult hát, de ekkor is beállt abba az irányba, ahol a férfi állt mögötte. Mi a franc? Ide-oda kezdett járkálni, sőt, egy teljes kört írt le Killian körül, ám az eredmény változatlan maradt. Ez valami vicc? Az iránytű abba az irányba mutat, amerre az ember lenni szeretne, nem? Akkor ő mégis hol szeretne lenni? Killian-en? Nos... igen, de nem lehet, hogy még ez a nyavalyás is ezt mutassa! Behunyta a szemét és előhívta emlékei közül Henry arcát és minden erejével a fiúra koncentrált.

   Henry. Henry. Henry...

   Néhány perc múlva kinyitotta a szemét, de még mindig nem történt semmi változás.

   - Na? Merre megyünk? – kérdezte a kalóz gúnyosan, s immáron rajta volt az inge, habár még nem volt begombolva.

   - Nem működik. – jelentette ki rövid gondolkodás után. Hook arcán először csak egy halvány mosoly jelent meg, amely fokozatosan változott át teli szájú vigyorrá.

   - Hát persze, hogy nem. – felelte vidáman és azzal magára kapta a mellényét is, míg kabátját bal karjára aggatta. – Úgy tűnik továbbra is az én G...akármi képességeimre kell hagyatkoznunk!